Nyolcvanezer kidobóemberért szólt az MSZP

2013.04.15. 17:47
Jogvédő jobbikos, elmúltnyolcévező szocialista, bibliai bakit elkövető kereszténydemokrata. Ma egy kicsit összekeveredtek a szerepek és szlogenek. Parlamenti összefoglaló.

Az Országgyűlés hétfői üléséről hiányoztak az igazán izgalmas momentumok, talán leginkább még a jobbikos képviselők szállították a valóban érdekes ügyeket. Magyar Zoltán interpellációjában egy olyan holland tulajdonú cégcsoport földügyei felől érdeklődött, melyet a volt elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc ügyvédi irodája képvisel. Magyar a kormányközeli jogi képviseletnek tudta be, hogy a meg nem nevezett cégcsoporttal szívélyes kapcsolatot ápol a Földalap – miközben a földek egy részén nem termel, hanem „spekulál”, az által művelésbe vett területeken pedig fittyet hány a környezetvédelmi előírásnak. Munkatársunk a folyosón megpróbálta Papcsák Ferenctől megtudakolni a rejtélyes kapcsolatot, de a fideszes politikusnak természetesen éppen rendkívül sürgős dolga akadt.

Csakazért is Rákosi

Budai Gyula sem nevesítette, voltaképpen miről is van szó, de szerinte nem neki kell védőbeszédet mondani, mivel a rejtélyes cégcsoport 80 milliárd forintos fogalmat bonyolít le, és 350 embernek ad munkát. A spekulációs vádat pedig az államtitkár hiteltelennek nevezte: Ugyan miért állna le egy ekkora cég egy 23 hektáros földdel spekulálni? – hangzott a szónoki kérdés.

Zagyva György Gyula is érdekes ügyet vetett fel, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke ugyanis elég egyértelmű példákat hozott fel saját személyének jogellenes titkosszolgálati megfigyelésére, illetve a HVIM egy 18 éven aluli tagjának beszervezésével végrehajtott titkosszolgálati műveletekre. A belügyminisztert képviselő Kontrát Károlytól azonban megnyugtató jogállami válaszok helyett csak bosszantó mellébeszélést hallottunk, amit azután viszontválaszában Zagyva azzal bosszult meg, hogy az államtitkár kérdése ellenére csakazért is kimondta: Az Orbán-kormány olyan, mint a  Rákosi-rendszer!

Azért a Jobbik nem lenne Jobbik, ha két értelmesebb kérdés mellett ne lenne néhány ostobaság is. Előbb Z. Kárpát Dániel vezetett elő egy olyan tirádát, ami a „spekuláció”, „bank”, „hitel”, „kamat” szavak egyre gyorsuló ismételgetésén alapult, és a kormány elé követendő példaként hozta fel a – tényleg van ilyen! - Bankcsapda csoportot, ami a hitelállomány növekedésében egy „második Trianon” kezdetét látja. Az interpellációk slusszpoénjaként szólalt fel Gyenes Géza, aki először nem ismerte fel az illetékes államtitkárt, majd pedig olyan igyekezettel hadart el egy amatőr lobbibeszédet az e-cigaretták mellett, hogy az illetékes alelnök alíg bírta lecsengetni.

Nyolcvanezres kidobó-sereghez szólt az MSZP

A hétfői ülésnapon a szocialisták szépen felosztották egymás között az elmúlt időszak slágertémáit. Hiller István az általános iskolákban tapasztalható beiratkozási káoszról beszélt, összecsipegetve azokat az elemeket, melyekről korábban mi is írtunk. Neki Hoffmann Rózsa válaszolt egy táblázatot lengetve, amivel azt akarta bizonyítani, hogy az MSZP hiába kongatja hónapok óta a vészharangot, az oktatásban minden rendben megy. Józsa István a nyugdíj-megtakarítások hozamát kérte számon a kormányon, mert míg ez a magánkezelésben húsz százalékkal nőtt, addig az állam által kezelt megtakarításokat a kormány egyszerűen felélte. Érződött, hogy a magánnyugdíjpénztárak ügyét még az igen sokat látott fideszesek sem tudják profin kezelni, Soltész Miklós csak egy gyenge viszontváddal és a rezsicsökkentés méltatásával tudta le a Józsának járó választ. Tóbiás József is érzékeny szociális húrokat pengetett interpellációjában, és érezhető boldogsággal olvasta Fónagy János fejére az Elmúlt Nyolc Év vasúttal kapcsolatos fideszes ellenzéki követeléseit, amiből kormányon már csak egy burkolt áremelésre futotta.

Harangozó Tamás interpellációs témája a szocialista fősodorból első pillantásra kicsit kilógott: ő a többletterhek, illetve a hiányzó továbbképzési tananyag miatt a továbbképzésre kötelezett őrző-védők társadalmát vette védelembe. El is gondolkoztunk azon, milyen lenne, ha a szocialistáknak sikerülne maguk mellé állítani a 80 000-es réteget. Egy ilyen izomtömeggel már a Békemenettel is szembe lehetne szállni!

Világi örömhír és evangéliumi fenyegetés

Bibliai műveltségű emberek lévén nagyon fájt, hogy Lukács Tamás, a nap kereszténydemokrata vezérszónoka képtelen volt pontosan idézni a Szentírást. Ő ugyanis felszólalását Izajás prófétától idézve, „Az igazságosság békét teremt”-re keresztelte, ami valójában így szól: „Az igazságosság békét terem”. Legalább Madách óta illik tudni, hogy egyetlen betűn is múlhatnak életek! Lukács beszéde egyébként a Közel-Keleten fenyegetett kopt kisebbségre kívánta ráirányítani a figyelmet.

A világi evangélium közvetítésének hálás feladata hétfőn Rogán Antalnak jutott, aki rekordalacsony inflációról, csökkenő árakról és mérséklődő rezsiköltségekről számolt be a plénumnak. Rogán hitelességét azonban némileg csorbította a lelkesedés hiánya: képviselőtársai csak szórványosan tapsolták meg a kormányzati sikereket, és annak sem voltak képesek őszintén örülni, hogy a fideszes politikus beszéde végén belengette a vízdíj, a szemétdíj és a kéményseprés díjának csökkentését is.