Ödön
2 °C
11 °C

Ánuszrózsa és drogdráma a minisztériumban

2013.04.17. 17:04
Drogfüggőségétől megszabadult fiatalokból álló rehabilitációs csoport járt az Emberi Erőforrások Minisztériumában, hogy a hivatalnokok előtt is eljátssza az élet összes diszfunkcionalitását.

„Megdugnám az ánuszrózsádat” – kiáltja néhány alak a díszterem másik végén álló megszeppent lánykának, és persze ilyenkor nem lehet nem arra gondolni, hogy vajon ez a mondat elhangzott-e valaha az Emberi Erőforrások Minisztériumának falai közt? A kiabálók ráadásul nem is izzadó tenyerű perverz minisztériumi káderek, hanem egykori súlyos drogfüggők, akik a „Megálló” elnevezésű rehabiliációs csoport előadásában hozták felszínre személyes emlékeiket rászokásról és leszokásról, elszokásról és megszokásról.

Nem emlékszem a TAJ-számomra

A „You can change!” (Szálljál már le!) című darabban az ordítozástól a hamletizáló monológokon át a Barátok-közt szintű minimalista párbeszédekig mindent megkaptunk, és mindezt ráadásul még táncbetétekkel és a Kis Erzsi Zenére emlékeztető etno-elektro betétek súlyosbítva.

Hogy ez elég nagy katyvasznak tűnik? Az is volt, de ez a katyvasz mégis működött.

Az előadás elemeit ugyanis nem elsősorban valami rendezői lelemény vagy formai egység tartotta össze, hanem az, hogy a történetek eljátszói-elzenélői egyben a történetek elszenvedői is. Ez a tanúságtétel pedig elég komoly hitelességet kölcsönzött a legapróbb gesztusoknak is.

Falmászással a drogok ellen

A Megálló Csoportot már 16 éve működik, alapítója Olaszy Csaba maga is drogfüggő volt. A színházi önszerveződésként indult, ma már privát-, állami-, illetve uniós pénzekből alapítványi formában működő közösség a leszokott drogosok rehabilitációját segíti elő, mintegy kipótolva azokat a hiányokat, amiket az intenzív droghasználat okozott az önismeretben és a kommunikációs készségekben. Céljait olyan változatos eszközökkel igyekszik elérni, mint a reiki, a sziklamászás vagy a fényképészet (a „Foto Noire” szakkör néhány alkotása az eseményen is látható volt). A Belvárosi Tanodával kötött partnerség segítségével igyekszik pótolni tagjainak tanulmányi lemaradásait, a csoport érettségizni is segít.

Ezzel együtt nem csak az empátia tette működőképessé az előadást. Bár a színháziaskodó monológok kicsit esetlenek voltak, ezeket simán ellensúlyozták a rendkívül erős apró mozzanatok és jól eltalált elemek. Így például túlzás nélkül bármelyik profi társulatban megállta volna helyét az a jelenet, amikor az egyik lány egy várótermi emlékre utalva azt ismételgette, hogy „Nem emlékszem a TAJ-számomra, nem emlékszem a TAJ-számomra”, vagy az, amikor igazi kamaszos fricskával jelenítették meg a pszichológust, a „képzeljenelegyvirágot” felületességével és a kötelességtudó hümmögéssel.

Akinek volt füle, kihallotta a darabból, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy néhány fiatal belepottyant az Ördögi Szer csapdájába, majd emberfeletti küzdelmek árán sikerült onnan kitörnie. A drog persze mindenütt jelen volt, de a jelenetek többsége mégis inkább a környezet velük szembeni passzivitását és totális működésképtelenségét panaszolta fel – hol finomabb, hol brutálisan direkt eszközökkel. Az előadásból az jött le, hogy ha nagy a baj, akkor bizony nem működik sem a család, sem a közösség, sem pedig a „segítő” intézmények.

És itt nem tudott nem eszünkbe jutni az, hogy valószínűleg a minisztérium is egyike a droghasználók által diszfunkcionálisnak látott intézményeknek. Mert az EMMI teljesítményét egy függőségben, vagy a függőségből kikászálódóban lévő fiatal biztos nem a szerethető rendezvények számán, hanem a jó vagy rossz intézkedéseken méri le. Hogy a minisztérium tűcsereprogram elhanyagolásával kiteszi-e a drogfüggőt az AIDS- vagy Hepatitis-fertőzés veszélyének, vagy hogy miért kozmetikázza a magyarországi droghelyzetről szóló – és a későbbi konkrét intézkedések alapjául szolgáló – átfogó jelentést.

Dalra fakad az államtitkár

A brutális élettörténeteket sejtető előadás komor, sőt, megrendítő hangulatát oldandó egy ötszámos minikoncert következett. A Megállósok hangszert ragadtak, és betársult melléjük a délután egyik díszvendége, az addig a hátsó sorokból figyelő quimbys Kiss Tibi is, akiről köztudott, hogy maga is tizenegy évig küzdött súlyos alkohol- és gyógyszerfüggőséggel.

A koncerten már nem a történet és a trauma volt a lényeg, hanem az ezt feloldó örömzene. Amihez Kiss Tibi csak a kezdőlökést adta meg, utána csak gitározgatott és vokálozgatott, nem tolakodott a kedvesen amatőr fiatalok elé. És lehet, hogy véletlen, de azért egy oklevél-átadással fűszerezett minisztériumi pr-eseményen igazi ironikus telitalálatként hatott a Kiscsillag zenekartól a Menetszél, benne az efféle eseményekről mindent elmondó két sorral: „Nagyon fejlett kistérségben konferenci-/ át rendeznek a semmiről: van-e semmi”.

A rendezvényhez nem lenne méltó, hogy azt számolgassuk, hány lélegezetőgépet lehetett volna venni a költségvetéséből. Nem voltak aktuálpolitikai felhangok, nem volt olcsó moralizálás, az egészben a minisztérium részéről érezhető volt a politikai önmérséklet, a civilek részéről pedig a hetyke kurázsi.

És bár hihetetlenül fog hangzani, de még az sem volt gáz, hogy a kampányért felelős Kiss Norbert helyettes államtitkár maga is bekapcsolódott a „Viharon túl, szélcsenden innen” előadásába. És nemcsak azért, mert Schmitt Pál egykori kabinetfőnökéről lerítt az őszinte igyekezet és a kamaszos lámpaláz, hanem azért, mert végre egyszer nem a kormány szólózott.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?