Friderika
13 °C
29 °C

Ki legyen a Zsidó Világkongresszus magyar alelnöke?

2013.04.18. 13:57
Nagy tétje van a magyar zsidó vezetők számára a május eleji budapesti Zsidó Világkongresszusnak: a házigazdák közül valakit beválaszthatnak a nemzetközi szervezet legfőbb vezetői közé. Az alelnöki posztra többen is jelöltették magukat. Indulnak a Mazsihisz régi, egymással is rivális pozícióhalmozói, és bekerült a köztudatba egy valójában teljesen esélytelen kívülálló neve is.

Az Index információi szerint Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója is bekerült a Zsidó Világkongresszus alelnökségére kandidálók közé.

Május első hétvégéjén Budapesten a Hotel Intercontinentalban tartja plenáris ülését a több mint száz ország zsidó szervezeteit összefogó Zsidó Világkongresszus (WJC). Az ülés bejelentett fő témája a magyarországi antiszemitizmus lesz, de a magyar helyzet értékelése mellett a küldötteknek a szervezet vezetőségét is újjá kell választaniuk. A budapesti tisztújító közgyűlésének feladata lesz, hogy megválassza a következő négy évre az elnököt és az alelnököket, valamint az igazgatói tanács és a politikai tanács tagjait.

Bővelkedik alelnökökben

Ronald S. Lauder, a szervezet elnöke mellett még legalább 500 zsidó közösségi vezető érkezik Budapestre. Közülük 320-350 szavazati joggal rendelkező delegált fogja eldönteni, hogy a felterjesztettek közül kik legyenek a vezetőség tagjai. Izrael és az Egyesült Államok, mint a legbefolyásosabb és legnagyobb létszámú közösségek adják a legnagyobb küldöttcsoportokat. A 20-30 fős delegációk mellett a magyarországihoz hasonló méretű közösségek 5-6 fővel képviseltethetik magukat, a legtöbb tagországnak azonban csak egy delegáltja van.

A WJC honlapja szerint alelnökből eddig is bővelkedett a szervezet, a sajtófőnök, Michael Thaidigsmann tájékoztatása szerint azonban a budapesti ülés után számuk még a jelenlegi 13-nál is magasabb lehet. A vezetőségben a szervezeti átalakítások miatt változik majd a felállás.

Történelmi lehetőség

A zsidó világszervezet vezetőségében eddig egyetlen magyarországi illetőségi személy sem volt, így most különösen nagy jelentőséget kapott, hogy az európai zsidó közösségek között az egyik legnagyobbnak számító magyar is lehetőséget kapott az egyik poszt megszerzésére.

Eddig legtöbbet Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbijának jelöléséről lehetett hallani. Köves Slomó indulását és támogatóinak listáját már jó előre, április elején elhelyezték az országos híráramban.

Az MTI-közlemény megjelenése után a kisebb közösségeket elérő blogokon azonban rögtön vitatni kezdték, hogy „zseniális blöff vagy végtelen blamázs”-e a Kövest érintő bejelentés. Az Orbán-kormánnyal kiváló kapcsolatot ápoló rabbi szervezete ugyanis nem is tagja a Világkongresszusnak, így abban vezető tisztséget sem szerezhet. A blogok azt is kétségbe vonták, hogy a támogatói közlemény kiadója, a Magyarországi Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete valóban működő szervezet.

Az igazi esélyesekről viszont eddig nem sok szó esett, ők ugyanis nem a magyar médiában próbálják elnyerni a nemzetközi szervezet küldötteinek támogatását.

Esélyek terhei

Feldmájer Péter és Zoltai Gusztáv töltik be a WJC-vel partneri viszonyba álló Mazsihisz, valamint számos egyéb magyarországi zsidó szervezet elöljárói posztjait. Feldmájert 1991 óta többször is megválaszották a Mazsihisz elnökének, és Zoltai is majdnem huszonöt éve irányítja a szövetség mindennapos működését. Ráadásul mindketten birtokolnak valamilyen posztot a Világkongresszusban is. Feldmájert az előző tisztújítás alkalmával beválasztották a Világkongresszus kormányzó tanácsába, Zoltai pedig wikipédiás életrajza szerint a világszervezet magyarországi elnöke.

A Világkongresszussal kapcsolatban az utóbbi hetekben Feldmájer nyilatkozott többször, és ő hívta meg Lauder elnökkel együtt Orbán Viktor miniszterelnököt is az eseményre. Feldmájer pozícióhalmozásának egyik következménye viszont, hogy a Mazsihiszben nemrég bizalmatlansági indítványt adtak be ellene, amelyet épp azzal indokoltak, hogy az elnökkel az utóbbi időben elszaladt a ló, nem működik együtt a vezetőség többi tagjával, döntéseit egyszemélyben hozza, és még a rabbik véleményét sem kéri ki.

Zoltai körül legutóbb a Budapesti Zsidó Hitközség 2011-es tisztújítása idején sűrűsödtek meg a kritikák. Zoltai úgy lett ellenfél nélkül itt is ügyvezető, hogy a kihívóját, Heisler Andrást, a Mazsihisz korábbi elnökét különféle jogi csűréscsavarással nem is engedték a rajtvonalhoz.

A kritikák ellenére is biztosnak tűnik, hogy a 60 éves ügyvéd és a 77 éves egykori kulturális funkcionárius lesz az igazi esélyes a nemzetközi porondon. Forrásaink szerint a rivalizálás okozta feszültség az utóbbi hetekben az itthoni közösségben is egyértelműen érezhető, de meglepő módon mégis egymás között intézik a dolgot: Feldmájer Zoltairól, Zoltai pedig Feldmájerről küldött támogató levelet a Világkongresszusnak, amelyben mindketten a másikat ajánlották az illetékesek figyelmébe az alelnöki poszttal kapcsolatban.