Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Orbán: Jobban kezeljük a válságot, mint az EU

2013.04.19. 08:52
A miniszterelnök szerint azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy a költségvetési hiányfék ügyében nem fog meghátrálni a magyar kabinet. A kormányfő szerint míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem. Orbán Viktor leszögezte, hogy egyelőre nem áll szándékában döntést hozni a jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonásáról.

A kormányfő a 180 percben felvételről sugárzott interjúban a Magyarországról tartott európai parlamenti (EP) vitáról azt mondta: „azért támadnak bennünket, hogy nyomás alatt tartsanak, és eltérítsenek attól a politikai és gazdasági irányvonaltól, amelyet most képviselünk”. Orbán szerint a magyar kormány folyamatosan azt kéri, hogy „ha bajuk van, méltóztassanak megjelölni”, amit kifogásolnak, konkrétumról azonban sosem beszélnek, „amit mondanak, az inkább a vicces kategóriába tartozik”. Szerinte azért tartják nyomás alatt Magyarországot, mert „rálépett a nagy cégeik lábára”, most például a rezsicsökkentéssel, vagyis az egész ügy „egyszerű pénzharc”. Jelezte, ha elkészül az Európai Bizottság (EB) jelentése Magyarországról, részt fog venni az arról szóló EP-ülésen.

A negyedik alkotmánymódosítást érintő három kérdés közül a miniszterelnök egyikben sem osztja José Manuel Barroso bizottsági elnök álláspontját, ám mivel „kettőnek nincs jelentősége, semmilyen fájdalmat nem okoz nekünk elfogadni az ő szerintem hibás álláspontját”. E két téma egyike a választási kampánykiadások korlátok közé szorítása, amelyről Barroso azt mondja, ez európai ügy is, mert érinti az EP-választásokat. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta, Magyarország szívesen tesz kivételt az új szabályok alól az EP-választások esetében. A másik ilyen kérdés a bírósági ügyek áthelyezése, a miniszterelnök ebben az ügyben is kompromisszumra hajlik.

A harmadik ügyben, a költségvetési hiányfék esetében azonban a magyar kabinet nem fog meghátrálni, le akarja folytatni a vitát, akár az európai bíróság előtt is. A hiányfék lényege, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, hogy „bármilyen nemzetközi fejlemény miatt” növelni kelljen a költségvetés hiányát. Ilyen esetben a büdzsében meglévő pénzeket kell felhasználni, ha pedig azok nem elegendők, adót kell kivetni – Orbán Viktor szerint ez szükséges, európai szellemiségű szabály.

Reding nem adja meg a tiszteletet

Viviane Redingnek, az EB alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős alelnökének Magyarországgal kapcsolatos bírálatait Orbán Viktor úgy kommentálta: Reding nem adja meg a magyaroknak a tiszteletet. „Nem azért küldték őt oda, hogy sértegessen nemzetállamokat, európai népeket, például a magyarokat, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket" – mondta.

A keddi európai néppárti frakcióülésről beszámolva a kormányfő azt mondta, kritikát nem, csak kérdéseket kapott a képviselőktől. „Azok voltak ott többségben, akik elismeréssel adóznak Magyarország teljesítményének” – közölte, megjegyezve, arra számít, hogy a néppárt elutasítja a Magyarországgal szembeni kettős mércét.

Nincs szükség „brüsszeli ötletecskékre”

Az EB-nek hétfőn megküldött konvergenciaprogramról a kormányfő azt mondta: „saját gazdasági tudásunkra kell alapozni a politikánkat, és nem pedig Brüsszelből küldött javaslatokra vagy ötletecskékre”. „Ha nem kellett volna a brüsszeli elvárásokat teljesítenünk, akkor már 2012-ben is kisebb lett volna a visszaesés” – vélekedett, jelezve ugyanakkor: idén megindul a gazdasági növekedés. Azt is hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem.

Ha a túlzottdeficit-eljárás ügyében a tények alapján születnek döntések, akkor meg kell szüntetni a Magyarország elleni eljárást, ám mivel az országgal szemben rendszeresen kettős mércét alkalmaznak, nem lehet kizárni, hogy bár a tények mellettünk szólnak, mégsem születik számunkra kedvező döntés – mondta.

Orbán Viktor beszélt a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetleges összevonásának lehetőségéről is, kijelentve: a kabinet semmilyen döntést nem hozott az ügyben. „Nem szorgalmazom ezt a vitát, nem is akarok egyelőre ilyen döntést hozni, de helyesnek tartom, hogy a bankunióról szóló európai vita miatt ez a szakmai diskurzus megindult. (...) Ha a szakmai közvéleményben jól körülhatárolhatóan kialakultak az álláspontok, akkor veszi maga elé a kormány a kérdést”, és hoz döntést – közölte.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!