Jenő
-3 °C
6 °C

Agyonverték a tinik a hajléktalant

2013.04.22. 17:36 Módosítva: 2013-04-22 17:36:08

2012 augusztus 25-én 16 óra körül két fiatal kerékpározás közben egy holttestet talált Pilisszentiván erdős területén, az ügyben megtörtént a vádemelés - írja a police.hu. A rendőrorvos megállapította, hogy a 61 éves áldozat halálát bántalmazás okozta. A Pest Megyei Rendőr- főkapitányság halált okozó testi sértés miatt indított nyomozást.

A nyomozók a bűncselekmény ismertté válását követő napokban elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki egy 17 éves pilisvörösvári fiatalkorút, valamint a fiatal 17, 19 és 20 éves pilisszentiváni társait.

A gyanúsítottak elmondták, hogy hajnalban hazafelé tartottak a pilisszentiváni erdőből, amikor odamentek a hajléktalanhoz, akivel korábban már volt nézeteltérésük. Ismét összeszólalkoztak, majd faágakkal és elemlámpával ütni kezdték a férfit, végül magára hagyták. Másnap arra kerékpároztak és akkor látták, hogy a sértett meghalt. Ekkor tettek bejelentést a rendőrségre arról, hogy az erdős részen egy holttestet találtak.

A bejelentés után rövid időn belül kiderült, hogy a bűncselekményt maguk a bejelentők követték el, akik kihallgatásuk során beismerték tettüket.

A Pest Megyei Rendőr- főkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte, a gyanúsítottak ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt a nyomozóhatóság vádemelési javaslattal él az ügyészség felé.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?