Gyárfás
16 °C
29 °C

Szilvásy: Manipuláció a Laborc-Portik-jegyzőkönyv

2013.04.23. 15:14

Megszólalt Szilvásy György, aki a Laborc Sándor és Portik Tamás, az ismert alvilági figura találkozóinak idején a titkosszolgálatokért felelős miniszterként az NBH-főigazgató felettese volt . Szilvásy igen sarkosan nyilvánított véleményt a két, 2008-ban zajlott beszélgetés hétfő este nyilvánosságra hozott lehallgatási jegyzőkönyveiről: ő az egészet a Fidesz manipulációjának tartja.

Olvasson konspiratív beszélgetéseket az Indexen!

A Menza étteremben rögzített beszélgetés szövegét itt, a Vadrózsában lezajlott találkozó leiratát itt olvashatja.

Laborc csak beszéltette a maffiózót

Szilvásy szerint ugyanis a dokumentum hitelessége mindaddig megkérdőjelezhető, amíg csak a leiratot láttuk, és nem hallhatjuk a teljes felvételt. Ráadásul a hiányos, illetve az anonimitás érdekében letakart részeknél semmi sem garantálja, hogy csak a tulajdonneveket fedték el, és nem valami mást is.

Szilvásy az ügyben saját elmondása szerint csak annyi szerepet játszott, hogy egyik ismerősén keresztül befutott egy megkeresés, miszerint Portik Tamás kapcsolatot keres az NBH-val, mert információkat akar átadni a politika és az alvilág összefonódásairól. Ő ezt a megkeresést továbbította Laborc Sándornak, de innentől kezdve már nem kísérte figyelemmel a fejleményeket, mert miniszterként az operatív ügyekbe egyáltalán nem folyt bele.

Emlékei szerint az első találkozó létrejöttéről tudott, a másodikról már nem. A Laborc által folytatott háttérbeszélgetés azonban szerinte megszokott eljárásnak számít a titkosszolgálatoknál, ahol az elsődleges szempont az informátor beszéltetése, ezt pedig Laborc teljesítette –  erre vonatkozhat a Menta-teraszon rögzített beszélgetés végén Laborcnak az a megjegyzése, hogy „Ömlik belőle”.

Szilvásy szerint azonban nem is a hitelességgel kapcsolatos kételyek, hanem a tények cáfolják a legerősebben azt, hogy a Fidesz ellen titkosszolgálati akciók indultak volna, hiszen egyetlen fideszes politikus ellen sem indult lejáratókampány, pláne nem videofelvételek vagy más, a hangfelvételen említett eszközök segítségével.

Teljes nyilvánosság és rendkívüli ülés

Kedd délután a pártok is reagáltak a Laborc Sándor NBH-főigazgató és Portik Tamás jelenleg őrizetben lévő egykori Energol-vezérigazgató közti beszélgetések nyilvánosságra hozott jegyzőkönyveire.

Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője a hazai alvilág egy kulcsfigurájával ül le tárgyalni. Azt követelik, hogy minden dokumentumot hozzanak nyilvánosságra az ügyben. Jávor Benedek PM-társelnök sajtótájékoztatóján rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte.

A Jobbik véleménye szerint a baloldal a külföldi tőkére és alvilági körök segítségére alapozva próbálta megakadályozni a kormányváltást és megtartani hatalmát. Volner János frakcióvezető-helyettes felszólította a kormányt, hogy minél több adatot hozzon nyilvánosságra ezekről az ügyekről, „hogy az emberek lássák, kik vezették ezt az országot nyolc éven keresztül”.

Megdöbbentőnek nevezte Mesterházy Attila MSZP-elnök a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozón elhangzottakat. Azt mondta: elfogadhatatlan, hogy bárki politikai céljai érdekében próbálja felhasználni a titkosszolgálatokat, vagy hogy bűnözőket biztasson ellenfelei lejáratására. Szerinte elképzelhetetlen, hogy az MSZP ilyen eszközökhöz nyúljon, bárkit erre bátorítson, vagy akár csak olyan érzetet keltsen, amely miatt bárki úgy gondolhatja, ez segítséget jelent a szocialistáknak. Molnár Zsolt sé Harangozó Tamás, a Nemzetbiztonsági bizottság két szocialista tagja a lehallgatott beszélgetések teljes leiratának nyilvánosságra hozását követelik, mivel szerintük "az ügy körül kialakuló közéleti botrány legnagyobb kockázata, hogy komolyan veszélyeztetheti, egyes esetekben el is lehetetlenítheti a nemzet biztonsága felett őrködő szolgálatok és a rendőrség operatív szakmai munkáját is".

Az LMP szerint tovább kell vizsgálni a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozó hátterét, mert nincs kizárólagos bizonyíték arra, hogy egyedi esetről lenne szó és az sem zárható ki, hogy ez a találkozó nem egy régebbi keletű összefonódás eredményeként jött létre. Az egyelőre nem ismert, hogy kik rögzíthették a találkozókon elhangzottakat, de ez is kiderülhet a későbbi vizsgálatok során, mondta Mile Lajos.