A trafikosztás politikai hatásával nem foglalkozott a Fidesz

2013.04.24. 15:29

Nem volt téma a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciójában a dohányárusítási koncessziók elosztása.

Az Indexnek nyilatkozó kormánypárti képviselők azt mondták, hogy a trafikosok kiválasztásának ügyével egyáltalán nem foglalkoztak a belső vitákban, így az a kérdés sem került elő, hogy milyen hatása lehet a közvéleményre, ha kiderül, hogy a Nemzeti Dohány Zrt. által kiválasztott pályázati győztesek listáján számos politikus rokonának, üzlettársának neve olvasható.

Már pedig, ahogy azzal az Index is foglalkozott, a kedden nyilvánosságra került új trafikos névsorban feltűnően nagy számban vannak egyértelműen politikaközelinek minősíthető pályázók. Az állami cigarettaárusítási monopólium bevezetése miatt országszerte összesen 5400 trafikot jelöltek ki. Egy pályázó legfeljebb öt trafik nyitására kaphatott engedélyt. A maximumot azonban az egész országban csak 120 vállalkozó érte el. 148-an kaptak négy koncessziót, 210-en hármat, 484-an pedig kettő üzletből kell, hogy megéljenek a következő 20 évben. A legtöbb pályázó, összesen 2625 fő azonban csak egyetlen trafikot nyit.

Az Indexhez érkezett információk szerint a politikaközeli nyertesek főleg biztos üzletet jelentő nagyvárosokban kaptak koncessziót, és sokan vannak a több trafiknyitásra jogosítottak között is.

A fideszes képviselők szerint azonban az eddig nyilvánosságra került nevekből – a CBA-tulajdonosok, Rogán Antal szomszédja, vagy a törvény előkészítésében is részt vállaló continentalos Sánta János, aki Lázár János régi barátja – nem szabad levonni azt a következtetést, hogy a koncesszióosztást mindenütt ismeretségek befolyásolták volna. A név nélkül nyilatkozó képviselők szerint a sajtóban megszellőztetett néhány név csalóka lehet, számuk összességében eltörpülhet azok száma mellett, akik szakmai tapasztalataik, pályázatuk alapján kapták meg a 2033-ig szóló állami cigiárusítási engedélyt.

Lázár János még Fidesz-frakcióvezetőként terjesztette be a dohánykereskedelem államosítására vonatkozó törvényjavaslatot. A másfél éve elindított folyamat elején a politikus azzal indokolta a kiskereskedői hálózat kiépítését, hogy így 4-5 ezer család biztos megélhetéshez jut majd, a koncesszió odaítélésekor pedig előnyt élveznek majd a csökkent munkaképességűek, a munkanélküliek és a szülési szabadságról visszatérni kívánó nők, illetve azok, akik ilyen személyeket foglalkoztatnának.