új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szokásosnál fél évvel korábban, már most elfogadta a közgyűlés a jövő évi költségvetési koncepciót. A 7 oldalas rendelet tartalmazza, hogy milyen feladatokkal csökkent a főváros hatásköre (az állam átvette a tűzoltóságot, a kórházakat, a szakképzést, a gyermek- és ifjúságvédelmet), valamint azt, hogy a BKV 17,5 milliárd forint állami forrásra számíthat. A Fidesz-frakció képviselői igennel, az LMP-utód Párbeszéd Magyarországért és az MSZP nemmel, míg a jobbikosok tartózkodtak.

  • Az ellenzék konkrétan az elképzelést hiányolta a koncepcióból, valamint nagyon korainak tartotta az elfogadását. Kritika érte a városvezetést az anyag kurtasága miatt, valamint azért, mert kiderül belőle: a főváros önállóan alig tehet már valamit: nem vehet fel hitelt, nem ruházhat be, csak állami jóváhagyással. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes elismerte, hogy az anyag rövid, de szerinte a minőség és mennyiség között nincs összefüggés, annak pedig örülni kell, hogy ellentétben a legtöbb önkormányzattal, a főváros már most meg tudja alkotni a koncepciót.

  • Kell-e nekünk Albert Flórián út? - merült fel a kérdés. Bánsághi Tamás (MSZP) szerint az átnevezni tervezett Gyáli út - illetve annak egy része - nemrég lett védett elnevezésű, Somfai Ágnes (Párbeszéd Magyarországért) szerint pedig az átnevezés egy újabb Frankel Leó-fiaskóval járhat. Tarlósnak hamar elege lett a szófia beszédből, és közölte, úgy érzi magát mint egy gimnázimi vizsgán, amikor a diák kihúzza a tételek közül Petőfit, és közli, Petőfi nagy költő volt, de Arany még nagyobb, majd arról kezd beszélni.

    Raduly József (Fidesz) azzal zárta le a hozzászólásokat, hogy "akár narancserdő, akár piros szegfű, a haza egységét kell szolgálni". Az utat (azaz az FTC stadionhoz közelebb eső szakaszát) átnevezték. (Az előterjesztés innen letölthető)

  • A Vízművek és a központi szennyvíztisztító (BKSZT) fúziójának vitája közben Tüttő Kata (MSZP) kiakadt, hogy már kérdezni sem lehet az előterjesztőtől, Tarlós István főpolgármester már le is zárja a vitát. A kérdését végül feltehette, amire Hutiray Gyula, a gazdasági bizottság fideszes elnöke válaszolt. A válasz olyan meggyőző volt, hogy az előterjesztést egyhangúan megszavazták. Egy kivétellel: maga Hutiray Gyula nyomott nemet némi közderültséget keltve. Mint kiderült, hogy véletlen nyomott mellé.

  • Hanzély Ákos (Párbeszéd Magyarországért) a Vízművek visszavásárlásával, és a további közműcégek privatizációs szerződéseinek a felülvizsgálatával kapcsolatban megjegyezte Tarlós Istvánnak, hogy (a köztudottan Simicska Lajos tulajdonában álló) Mahir Cityposter szerződésének a felülvizsgálata is időszerű lenne, mert a Budapest útjai mellett sorakozó oszlopokat havi hatezer forintért kapja meg a cég, de az állami hirdetések havi 200 ezret hoznak neki.

  • Hídfészek helyett hajóhossz, így lehetne összefoglalni az új számítási módszert, ami szerint majd fizetni kell a kikötői díjat a fővárosi rakpart mellé parkoló hajóknak. Eddig a hajók a parton elhelyezkedő, néhány méter széles hídfészek után fizették a díjat, ami szúrta a fővárosi önkormányzat szemét. Mostantól a hajóhossz, és a kikötő frekventáltsága (mint szorzó) a számítási alap. A tarifaváltozás előzményeként tavaly háromszorosára emelték a kikötői díjat, idén pedig elfogadták a rakparthasznosítási-koncepciót. (Díjtábla, térkép, hatásvizsgálat ide kattintva letölthető.)

  • Igazi minibrékingnek számít, hogy az ellenzék egyik legkérlelhetetlenebb számonkérője, az egészségügyi területen tevékenykedő Havas Szófia (MSZP) elismerte, hogy a főváros jó irányba halad! A képviselőnő szerint fontos lépés, hogy a jelenleg múzeumként üzemelő egykori légoltalmi kórházat visszakapja a főváros az államtól.

    Ezen az úton kell tovább haladni a többi állami tulajdonba került kórház visszavétele felé, mondta Havas Szófia, ironikusan arra utalva, hogy az elmúlt egy évben az összes budapesti kórház az államhoz került. Az előterjesztés szerint a jelenleg állami tulajdonban álló I. kerületi épületet a főváros ingyen kapja meg.

  • A képviselők elfogadták az idei díszpolgárok listáját. Aszigorúan őrzött teremajtón kiszivárgott információk szerint a díjazottak között van két focista az egykori aranycsapatból: Bozsik Cucu és Hidegkúti Nándor, egy rockzenész: Kóbor János, és Vaclav Havel, volt cseh köztársasági elnök.

  • Mint megtudtuk, Vacláv Havel volt cseh köztársasági elnök nem véletlenül kapott díszpolgári címet. Szerdán az utolsó pillanatban került fel a neve a díszpolgári listára a Párbeszéd Magyarországért javaslatára, méghozzá azért, hogy utcát nevezhessenek el róla. A XII. kerületben ugyanis a Városmajor rendezése keretében egy szobrot kap a politikus, és az oda vezető sétányt is Havelről neveznék el. Csakhogy közterületet csak olyan személyről lehet elnevezni, aki legalább öt éve már elhunyt, Havel esetében pedig ez a kikötés komoly probléma. A rendelet szerint azonban van egy kivétel: ha a névadó díszpolgár. Vacláv Havel így lesz egyszerre budapesti díszpolgár, majd kis időre rá sétánynév és szobormodell.

  • A Veres Pálné Gimnázium hányatatott helyzete is vitát váltott ki az ülésen. Mint elhangzott, a probléma alapja, hogy a gimnázium egy zavaros adásvétel miatt részben a fővárosi önkormányzat tulajdonában áll, részben pedig a Veres Projekt Kft. tulajdona, de a gimnázium 293 olyan négyzetmétert is használ, amely a Veres Projekté. A helyzet rendezésére korábban sok megoldás felmerült, de kiderült, a Veres Projektnek meglehetősen rendezetlen a háttere, így az önkormányzat nem köthet vele megoldást. Az előterjesztés szerint az önkormányzat 65 millió forintért felújítaná a gimnázium közel 800 négyzetméterét, és így többet nem lenne tanítás a kft részein. Az eddig közös osztatlan tulajdonú ingatlant pedig megosztanák. Az ügy kapcsán a képviselők leginkább arról vitatkoztak, hogy akkor most üzletelnek-e egy offhore céggel vagy sem. Somfai Ágnes (PM) felháborodottan közölte, hogy "önök itt bármikor bármit megszavaznak", amire Hutiray Gyula (Fidesz-KDNP) azzal vágott vissza, hogy Somfai a tanítást veszélyeztetné.

    Ezen a képviselőnő megsértődött, de Tarlós István azzal nyugtatgatta, hogy egy közgyűlésen bizony gyakran beszólnak egymásnak az emberek.

  • A díszpolgárokról szóló, zárt ülésen született döntés után Tarlós István gyomra megkordulhatott, mert ebédszünetet rendelt el. Az ülés délután folytatódik.