Magasan veri a mezőnyt a Fidesz

MTI/Index
2013.04.24. 17:59

Áprilisra némileg, 51-ről 49 százalékra csökkent a pártpreferenciájukban bizonytalanok aránya a Tárki adatai szerint, és ez enyhe növekedést jelentett a legtöbb párt számára. Az április 11 és 17 között felvett adatok alapján az MSZP könyvelhette el a teljes lakosság körében a legnagyobb növekedést, ők 2 százalékpontot javítva most 11 százalékos támogatással bírnak. De így is kevesebb, mint feleannyian támogatják őket, mint a Fideszt, mely egy százalékpontot javítva 24 százalékon áll. Az arány a pártválasztók körében sem kedvezőbb az MSZP számára: a Fidesz 48 százalékával szemben 21 százalék – igaz, a kormánypárt statisztikai hibahatáron mozgó egy százalékos növekedésével szemben a szocialisták 3 százalékot javítottak.

A harmadik legnépszerűbb párt a Jobbik, ami a teljes népesség körében 9, míg a pártválasztók között 17 százalékon áll – mindkét adat egy százalékos növekedést mutat. Az Együtt 2014 - PM a teljes népesség körében 4, míg a pártválasztók között 7 százaléknyi támogatásra számíthat, ez szignifikáns csökkenést jelez a márciusi 6, illetve 11 százalékos eredményekhez képest. A Tárki azonban módszertani szempontból fontosnak tartja – az MTI nem említette meg –, hogy ez volt az első hónap, amikor a kutatásban nem a „Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 Mozgalom”-ként szerepelt a párt, hanem szimplán „Együtt 2014 – PM” néven. A közvélemény-kutató ezért feltételezi, hogy Bajnai nevének elhagyása is tükröződhet a csökkenésben.

A két kisebb baloldali párt támogatottsága lényegében nem változott: Az LMP a teljes népességen belül 2 százalékon maradt, a pártválasztók között pedig változatlanul 3 százalékon áll, a Demokratikus Koalíció pedig továbbra is 1 százalékon áll a teljes népesség körében, a pártválasztók között pedig 2 százalékon – ez utóbbi egy százalékos csökkenést jelez..