Jolán
2 °C
4 °C

Egymásra talál Bajnai és Mesterházy

2013.04.26. 10:38
Bajnai elfogadta az MSZP elnökének meghívását és részt vesz az MSZP szombati választmányi ülésén. A két ellenzéki vezető sokáig kerülgette egymást, ugyanakkor nem várható, hogy a szombati találkozón érdemi kérdésekről legyen szó. Az MSZP meg szeretné előzni, hogy Bajnai népszerűsége megerősödjön a tárgyalások előtt.

Bajnai Gordon elfogadta Mesterházy Attila meghívását és részt vesz az MSZP szombati választmányi ülésén. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője személyesen kíván érvelni a „jó együttműködés” általa javasolt menetrendje mellett.

Bajnai Gordont tegnap este, az „Együtt. Magyarországért.” országjárás gyulai állomásán, telefonon érte el Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki meghívta a választmány soron következő, szombati ülésére.

Sokáig kerülgették egymást

Az MSZP eredetileg azt javasolta, hogy az év végén, jövő év elején kezdődjenek a tárgyalások a két ellenzéki párt közt. Múlt pénteken azonban felpörögtek az események, amikor Bajnai egy hosszabb dolgozatot publikált az Együtt 2014 oldalán. A volt miniszterelnök a publikációban konkrét menetrendet javasolt a szocialistáknak. Eszerint a nyári ülésszak lezárultát követően kezdené meg a kétpárti tárgyalásokat, ahol „kőbe vésnék” a politikai korszakváltás alapelveit. Az ősz folyamán szakpolitikai programok kidolgozásával folytatná, ezután térnének át a személyi kérdésre. „Mindezt el kell végeznünk ahhoz, hogy október 23-án immár minden kérdést lezárva ünnepelhessünk együtt” – írta akkor Bajnai.

Bajnai dolgozatára válaszul Mesterházy is írt egy publikációt vasárnap, amelyben egyeztetésre hívta az Együtt–PM vezetőjét. Bajnai ezt a meghívást visszautasította, „az év végi megállapodást későinek, úgy a jövő heti tárgyaláskezdést korainak” tartotta.

MSZP-közeli források ezt egyértelműen időhúzásnak minősítették: szerintük az Együtt–PM szervezetileg és támogatottságában is egyelőre túl gyengének érzi magát ahhoz, hogy a legfontosabb kérdésekben át tudja verni az elképzeléseit a szocialistákon. “Végighaknizzák az országot, csak Attilához nem mernek elmenni” – fogalmazott a forrás, aki szerint ezért kosarazzák ki, illetve blokkolják folyamatosan az MSZP tárgyalási ajánlatait.

A szocialisták láthatóan meg akarták előzni Bajnai megerősödését, ezért Mesterházy csütörtökön újra felvette a kapcsolatot Bajnaival, aki a szombatra szóló meghívást már nem utasította vissza. Bajnai ugyanakkor a közleményében írtak szerint azért vesz részt a választmányi ülésen, hogy az általa javasolt menetrend mellett érveljen. Érdemi kérdésekről tehát várhatóan nem lesz szó.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?