Alfréd
-3 °C
3 °C

Még a diplomaosztót is kiszervezték Miskolcon

2013.04.26. 14:00
Egy átfogó szerződés ellenére annak részeiért másodszor is fizetett a Miskolci Egyetem az atlatszo.hu szerint. A megbízott Bt ráadásul az egyik oktatóé, ünnepségeket, konferenciákat rendezett, fordított és tanulmányokat is írt. Az ügyet először egy névtelen blogger írta meg, akit a rektor fel akart jelenteni.

Az atlatszo.hu oldalán közzétett szerződések szerint 2011-ben a diplomaosztót például azért kellett kiszervezni, mert „az idő rövidsége, a feladat sürgőssége” miatt az egyetemi adminisztráció ezt nem tudta végrehajtani. Az ügyet először megíró blog szerint „nem igen hihető, hogy későn jönnének rá, hogy 2011-ben is lesz diplomaosztó, ahogy minden egyes évben.”

A több, mint hat éve kötött hosszú távú szerződés alapján havonta nettó 290 000 forintot és ezen felül költségtérítést is (telefon, benzin, autópálya díj, szállás) fizet az egyetem a Hexagon Family Bt.-nek, de több részfeladatot külön is megrendelt az egyetem, amelyekért fizetett is. A Bt. egyetlen beltagja Molnár László, aki a blog szerint az egyetem rektorának főtanácsadója, „fontos egyetemi kérdés vele való egyeztetés nélkül nem dőlhetett el”.

Az átfogó szerződés „programkoordinációs, beruházásokhoz kapcsolódó tanácsadói, műszaki elemzői, oktatásszervezői és erre vonatkozó tanácsadói feladatok ellátásáról” szól. A felsorolásba illeszkedő tevékenységekre rendszeresen újabb megbízásokat kapott a cég az utóbbi években – írja az atlatszo.hu. Az átfogó szerződéssel és az egyes programokra kötött külön szerződésekkel együtt összesen több, mint 30 millió forintot fizetett ki a Miskolci Egyetem a Bt-nek.

Az átfogó szerződés programszervezésre is kiterjedt, ennek ellenére több diplomaosztó, és az egyetem fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő rendezvény megszervezésére is külön megbízást adott az egyetem a Hexagonnak. Az azonos tárgyú különmegbízásokért külön-külön fizetett is az egyetem.

Nem egyetemi feladat

A szerződések szerint a diplomaosztók, tanévnyitók, karácsonyi és állami ünnepségek, konferenciák kiszervezésének oka többnyire az volt, hogy ezek „nem szakmai feladatok, az egyetemnek nincs rá kapacitása”.

A blog példaként említi a feladatok abszurditására, hogy 2009-ben 268 500 forintért vállalta a bt. a karácsonyi koncert megszervezését, amelyen az egyetem zenekarai léptek fel, „komoly erőfeszítést igényelhetett tehát a szerződés teljesítése”. A megbízás októbertől novemberig tartó időszakra szólt, a karácsonyi koncertet viszont értelemszerűen decemberben szervezték meg.

A miskolci egyetemet pénteken nem sikerült elérni, hétvégére ígértek választ kérdéseinkre.

Feljelentett blogger

Az egyetemet érzékenyen érintette a névtelen blogbejegyzés: „Az írásokat visszautasítom!” – jelentette ki Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora. Hozzátette, hogy a „befeketített” szakértő mellett kiáll. A rektor szándékos lejáratásra gyanakszik, mivel a blogbejegyzés január végén, a felvételi jelentkezések leadása előtt nem sokkal jelent meg, ezért rendőrségi feljelentést megtételét ígérte az ügyben.

A rektor 2006. július elsejétől tölti be tisztségét, Molnár cégével kötött szerződést szintén ezen a napon írták alá. A rektornak tehát az egyik első dolga volt szerződést kötni a tanácsadóval.