Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Szeptemberre elkészül a déli M0-s

2013.04.27. 18:20
Völner Pál, fejlesztési minisztériumi államtitkár, Loppert Dániel, az állami sztrádaépítő kommunikációs vezetője és egy 80 tonnás gép találkozott az újságírókkal az M0-s körgyűrű déli szakaszán szombat délután. A gép betonozott, Völner és Loppert pedig bejelentette, hogy a munkálatok nyár végére befejeződhetnek.

Ennél frusztrálóbb környezetbe nehezen hozhatták volna be az útépítésen még nem járt embert. Mellettünk a szinte mindig zsúfolt M0-son a kamerák látványától lázba jött autósok kurjongatása kísérte az eseményt, az erős szélben az építési területen felkavarodott homok a fogunkra tapadt és a hatalmas zajban egymás szavát is alig lehetett hallani – így a bejelentés szerint hamarosan elkészülő autópályaszakaszról is apránként kellett összeszedni az információkat.

Amit már az esemény előtt tudtunk: az eredeti határidőhöz képest egyéves csúszással folynak a munkálatok a fővárost elkerülő M0-s déli szektoránál, amit szélesítenek, illetve amihez épül egy út az 51-es főút és az M5-s autópálya között. Ez csatlakozik a Csepel-szigeten és a budai oldalon kiszélesített, illetve épp szélesítés alatt álló úthoz, méghozzá azon a hídon, ami pilléreinek építésénél a csapadékos időjárás okozott problémát 2010-ben. Több százéves gyakoriságú esőzések fordultak elő akkor, ez okozta az említett csúszást is – mondta Loppert Dániel.

A sajtótájékoztató fő látványosságát a 8 méter széles, 80 tonnás úgynevezett betonfinisheres géplánc jelentette, amivel a hétvégén betonozzák az utat. A hídon végzett munka miatt a gép 8 óránként nagyjából 400 métert halad előre, vagyis 3200 négyzetméternyi betont fektet le, ami valljuk be igen komoly teljesítmény. A monstrum egyébként folyópályán (azaz nem hídon) napi 1100 métert is képes megtenni, ami öt-tízszerese a hagyományos technológiának.

A déli szektor problémája, hogy a kilencvenes években kétszer két sávon épült meg, de a forgalom jóval nagyobb rajta és leállúsávok sincsenek. Ez eddig csúcsforgalomban, vagy ha baleset történt, teljesen bedugult. (Az M0-snak ez a déli szektora egyébként a második legforgalmasabb szakasszá vált az EU-s csatlakozást követően megnövekedett személy- és teherforgalom miatt.)

A most épülő szakasz júliusra fog elkészülni, amit összenyitnak majd az eddigi négy sávval, a teljes kétszer háromsávos, leállósávos utat júliustól vehetik használatba az autósok, de a forgalomátszervezés és a betonelemek kiemelése miatt szeptemberig forgalomkorlátozásokra kell majd számítani.

Az 51-es és az M5-ös közötti rész viszont nem lesz kész júliusra, azzal a kétszer három sávval szeptemberre szeretnének végezni. Ha elkészül, közvetlenül csatlakozik majd a körgyűrű keleti szektorához, így az M0-s folytonossá válik az M1-s autópályától a 11-es útig.

A mellettünk zúgó M0-s autópálya forgalma, a 80 tonnás gép hanjga és a másik oldalon futó vasúti sínek hangzavara közben párrszáz méterre lakóházak tetejét lehet észrevenni. Loppert ennek kapcsán elmondta, hogy az előírások szerint este nem haladhatja meg az 55, nappal pedig a 65 decibelt a zaj, ezért több tízezer méternyi zajvédő falat kell felhúzniuk az épülő új szakaszokon.

Ezen kívül a burkolat a legmodernebb technológiával készül, aminek lényegét a legfelsőbb szintre kerülő finomabb beton adja – ezt épp a 80 tonnás nagygép rakja le. Amely mellett az építkezés legemlékezetesebb látványa egy hipszter seprő-locsoló kocsi volt, amit a tulajdonosa állítólag már a ráragasztott rókával együtt vásárolt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!