Auguszta
-7 °C
0 °C

Antiszemita könyv is lehet tananyag

2013.04.29. 11:32

Az antiszemita könyvek olvasásával lehet eljutni az iskolai osztályokban addig, hogy az antiszemitizmus hiba – mondta Richly Gábor, a helsinki magyar követség tanácsosa egy magyarországi politikai viszonyokról szóló vitában Helsinkiben. A Magyar-Finn baráti társaság rendezvénye paprikás hangulatúra sikerült, a magyar diplomaták kikeltek a finn média képviselői ellen, akik a magyar demokráciát féltették – írja a galamus.hu egy finn lapra hivatkozva.

Urkuti György helyettes helsinki nagykövet azzal vádolta a finn médiát, hogy egyoldalúan tudósít a magyarországi helyzetről, és csak az ellenzék véleményével törődik; Richly ezt azzal toldotta meg, hogy a Helsinki Sanomat (HS) című újság csak a kormánnyal kritikus művészekkel készített interjút, sőt olyasvalakit is megszólaltattak, aki náci jellegűnek nevezte Magyarországot. A követség dolgozói hevesen védelmezték a kormányt és az alaptörvényt, amelyet „állampolgárok tömegei véleményezhettek”.

A HS főszerkesztője azzal válaszolt a vádaskodásra, hogy nem ők adták az interjúalanyok szájába az elhangzottakat, és egyébként is, a történelem fog ítéletet mondani azokról az újságírókról, akik nem tudósítottak a rossz viszonyokról. A vitán a finnországi Penn szóvivője is jelen volt, őt szintén aggasztja a magyar közügyek alakulása, különösen az, hogy „a művészek félnek Magyarországon”.

Az antiszemita könyvek oktatása annak kapcsán merült fel, hogy a vita egyik résztvevője felvette, már nem szabad Kertész Imre könyveit tanítani az iskolákban. Richly ezt azzal pontosította, hogy szabadnak szabad, csak nem kötelező, viszont akár nyíltan antiszemita könyvek is bekerülhetnek a curriculumba.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!