ELTE: Nem bizonyított a HÖK politikai aktivitása

2013.04.29. 21:21

Akár százan is hozzáférhettek az ELTE BTK HÖK gólyákról vezetett listájához, és bár több vezető kötődött a Jobbikhoz, intézményesült pártagitációra nincs bizonyíték – derült ki az ügy vizsgálatára létrehozott bizottság jelentéséből. A vizsgálat nem talált összefüggést a publikált listán olvasható megjegyzések és a HÖK-ön keresztül osztott szociális ösztöndíjak és kollégiumi helyek között. A jelentés szerint javítani kell a hallgatói önkormányzat működésének átláthatóságát, az adatkezelést pedig a „maximális adatvédelmi biztonságra tekintettel kell szabályozni″.

Mivel a bizottságnak nem volt nyomozati jogköre, nem vizsgálta, hogy a lista valódi-e, vagy hogyan került nyilvánosságra, ez ügyben a rektor rendőrségi bejelentést tett. Annak próbáltak utánajárni, hogy a HÖK vezetői nem végeztek-e politikai tevékenységet vagy tagtoborzást az egyetemi infrastruktúrát felhasználva. A meghallgatott HÖK-vezetők azt mondták, a gólyatáborok politikamentesek voltak, bár elismerték, hogy ennek teljesen ellentmond több hallgatói beszámoló és nyilvánosságra került fotó. A jelentés szerint „a pártagitáció intézményesült formájára” nincsen bizonyíték. A bizottság szerint a HÖK működését meghatározó jogszabályi környezet hiányos, a rektori törvényességi felügyelet alulszabályozott.

Mint ismeretes, az ELTE BTK HÖK éveken át listázta az új hallgatókat; a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. A bizottságot Mezey Barna rektor a botrány kirobbanása után 2013 februárjában kérte fel, a jelentés az érintettek meghallgatása után készült el.