Árpád
-2 °C
4 °C

Túl kell lépnünk a provincializmuson

2013.04.29. 15:21
Bencsik Barnabás öt éven át irányította a Ludwig múzeumot. A kiállítások látogatottak voltak, a múzeum az állami megvonások ellenére is működött, magyar művészeket futtattak be külföldön – igazgatói mandátumának lejárta után azonban mégsem őt támogatta a szakmai zsűri. Vajon a kegyvesztett L. Simonnal való kapcsolata, a nemzetközi beágyazottsága, vagy a Művészeti Akadémia akadályozza a folytatást?

Úgy tudom, meglepte a szakmai zsűri döntése, hogy nem az ön pályázatát javasolják Balog Zoltán miniszternek.

Azt azért  érdemes megnézni, milyen szakmai zsűriről van szó. Mennyire voltak benne a kortárs képzőművészeti intézményrendszert, és annak nemzetközi vonatkozásait ismerő szakemberek? Sajnos egyet kell értenem L. Simon László [leváltott kulturális államtitkár] felvetésével, hogy ha ilyen színjátéknak használják a szakmai bizottságot, akkor nincs rá szükség. Egyébként azt szeretném hinni, hogy szükség van rá, mert a szakmai szempontoknak kell érvényesülnie az ilyen döntéseknél.

A meghallgatáson ismerte meg a zsűrit?

Igen. És meglepett, hogy az országos múzeumi szervezetnek nem volt ott egy képviselője sem, helyette a Szegedi Móra Ferenc múzeum igazgatóját hívták el, amely intézmény nem a kortárs képzőművészet legerősebb bástyája.

Képviselte valaki a Ludwig múzeumot létrehozó német Ludwig alapítványt?

Senki. Amikor én kerültem ebbe a pozícióba, akkor volt egyeztetés a Ludwig alapítvány és a minisztérium közt. Most ez egyelőre elmaradt.

Mi a lényege a pályázatának?

A folytonosság. Tovább kell vinni az öt éve megkezdett munkát. Hosszú folyamat a szerteágazó nemzetközi intézményi kapcsolatrendszert kialakítása. Ha most váltás lesz, leáll ez az építkezés, mert ez olyan szakmai hitelességet és kölcsönös bizalmat igényel, amit itt a Ludwigban már megszereztünk.

Kiderült a zsűri kérdéseiből, hogy mit várnak el?

Nem derült ki. És annak fényében váratlan ez a döntés, hogy az elmúlt években a minisztériumból csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. A tavalyi évünket L. Simon László kiválónak értékelte hivatalos levelében.

Milyen nemzetközi kapcsolatokat épített ki?

A pályázatomhoz egész sor támogatólevelet mellékeltem, többek közt a Pompidou-ból, a Royal College of Artból, a zürichi és a brémai Kunsthalléból, az Isztambul biennále igazgatójától, a helsinki Kiasma vezetőjétől, a Sao Paolo-i MAC kortárs múzeum igazgatójától. Nem véltetlen az sem, hogy a New York-i MoMA azzal a Ludwiggal akar együttműködni a következő évek kutatásain, amelyik létrehozta a John Cage, vagy a fotorealizmus kiállítást. Olyan szegmenseit mutattuk meg a közép-európai régiónak, ami számukra addig teljesen ismeretlen volt.

Mindenki annak a titkát keresi, hogy lehet a magyar szcénát becsatolni a nemzetközi vérkeringésbe. Nálunk már láthatók az eredmények, a stratégiánk működőképes, nem értem, mi a magyarázata, hogy azt akarják, hogy ne folytassuk. Érdekes, hogy a zsűrinek az sem számít, hogy a hazai közönség visszajelzései szerint is sikeres múzeum vagyunk, gondoljunk csak a negyvenezer facebookos követőnkre gondolok, akik jelentős része állandó látogatónk is. Nincs Magyarországon még egy olyan múzeum, vagy akár kulturális intézmény, amelynek ilyen társadalmi beágyazottsága lenne a közösségi médiában.

Ezeket persze figyelmen kívül lehet hagyni, csak az a kérdés, hogy minek az érdekében. És amit nem értek, az a titkolózás a velem szemben támogatott pályázat körül. A nyilvánosság nem ismerheti meg Fabényi Júlia pályázatát, ő nem hajlandó nyilvánosságra hozni, én a meghallgatás napján ezt megtettem. A közvélemény ki van zárva a folyamatból, és azt sem tudhatja meg, hogy a szakmai zsűri milyen indokok alapján hozta meg döntését.

Nem gondolja, hogy éppen L. Simon méltatása szólt ön ellen? Ez már kremlinológia, de olyan valaki dicsérte, aki később kegyvesztett lett a Fidesznél.

Nem tudom, ez hogy megy, L. Simon mostanában együtt szerepel  Fekete Györggyel konferenciákon. [A kulturális államtitkárnak állítólag azért kellett mennie, mert nem támogatta a Művészeti Akadémia térhódítását.] Váratlan volt az is, hogy a mandátumom lejártakor nem hosszabbították meg a kinevezésemet, pedig ő javaslatot is tett erre.

Még egy ellenérv jut eszembe. Az állam és a Ludwig közti 1989-es szerződés értelmében a Nemzeti Galéria kortárs gyűjteményét át kellene adni a Ludwignak. Ami a mai napig nem történt meg. A projekt miniszteri biztosa, Baán László a Szépművészeti mellett a közelmúltban megszerezte Nemzeti Galéria vezetői posztját is. Ennek jelentőségét pedig nyilván csökkenti, ha a gyűjtemény egy része hirtelen kikerül az irányítása alól. A kormány talán úgy gondolkodik, egy Fidesszel szimpatizáló igazgatóval könnyebb lesz megoldani ezt a problémát?

Nem akarok találgatni, ez a kérdés most nyitott. Folynak a tárgyalások, nem is köztem és Baán László közt, hanem a miniszteri biztos és az aacheni Ludwig Alapítvány közt. Az biztos, hogy az alapítvány részéről folyamatosan az igény a gyűjtemény átvételére. Erre adta azt a választ a miniszteri biztos, hogy a Ludwig költözzön a múzeumi negyedbe, és majd ott épül egy akkora raktára, amelyben elfér a két egyesített gyűjtemény. De semmilyen részlet nem tisztázott még.

Mi jellemezte a Ludwig kiállításait? Inkább nemzetközi, vagy magyar orientációjú volt az intézmény?

Azt gondolom, sikerült egyensúlyt kialakítanunk. A magyar művészek olyan nyilvánosságot kaptak, amit korábban nem, és ezt számos esetében nemzetközi nyilvánossággá tudtuk tenni. Így volt például Csörgő Attila 2009-es kiállításával. Ő a nagyközönség számára korábban ismeretlen volt, és nálunk több mint 10 ezren nézték meg. A kiállítást nemzetközi partnerekkel közösen hoztuk létre, Luxemburgba utazott tovább, aztán a hamburgi Kunsthalléba. Ezek az európai kortárs szcéna elismert múzeumai. Vagy mondhatom a Société Réaliste-ot, amit közösen szerveztünk a párizsi Jeu de Paume-mal, és a kiállítást aztán eladtuk Bukarestbe. Olyan konstrukcióban hoztunk létre magyar művészeknek kiállítást, hogy az a nemzetközi kiállítási piacon kurrens áruként jelent meg.

2012 óta a kiállításainkat csak a bevételeinkből tudjuk finanszírozni, ha nincs bevételünk, nincs kiállításunk. Ez kívülről nem látszik, és nehezen is hihető a nyilvánosság számára. Az állami támogatásunk 380 millió volt 2008-ban, ami idénre 230 millióra csökkent, ez csak a bérre és a rezsire elég.

Hogyan látja a múzeum helyzetét a kortárs nemzetközi, és a magyar szcénában?

Sikerült referenciaintézménnyé válnunk. A webkettes felületeink interakcióiból nyilvánvaló, hogy olyan intézménnyé váltunk, amit figyelnek a kultúra iránt érdeklődők.

Nemzetközi találkozásaink során pedig azt látom, hogy sok olyan dologba fogtunk bele, ami a külföldi intézmények számára is csak kísérlet még. Például az önkéntes munka. A fogyatékkal élőkkel már két éve foglalkozunk a Múzeumban, és novemberben szerveztünk egy vakvezető-kutyás kiállítási látogatást gyengén látóknak. Januárban pedig láttam a MoMA honlapján a beharangozót, hogy kutyás vezetést indítanak. Persze a nagy intézmények teljesen más léptékben csinálják ezeket, de a tartalmilag az ott vagyunk a MoMA, a Tate, a Pompidou szintjén.

A Ludwigtól lopott a New York-i MoMA?

Ezt nem mondom, de visszaigazolta, hogy tényleg rajta vagyunk ezeken a nyomvonalakon. A hazai közegben kevéssé van még jelen ez a gondolkodásmód.

Nem akarok előrerohanni, hiszen ez még nem lejátszott ügy, de ha Balog Zoltán úgy dönt, mennie kell, akkor Magyarországon képzeli el a jövőt, vagy külföldi intézményben folytatná?

Itt még egyelőre nem tartok, de szeretném egyértelművé tenni, hogy amit én csinálok, az a magyar művészekkel, és magyar művészettel való foglalkozás. Az elmúlt húsz évemet úgy dolgoztam végig, hogy a magyar művészeket igyekeztem a nemzetközi összefüggésekben megjeleníteni. A különböző projektjeim annak a hátránynak a ledolgozására irányultak, amibe a magyar kortárs képzőművészet került a huszadik században. És ezt sehol máshol nem tudom csinálni.

Ez egyébként pontosan az, amit a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a retorika szintjén hangoztat. Ha az MMA azt akarja, hogy elismerjék a magyar művészeket, akkor kétszer olyan intenzíven kellene támogatniuk a Ludwig múzeum működését. Igaz, a nemzeti megközelítések nem úgy relevánsak, ahogy ez a testület gondolja. A globális mezőnyben kulturálisan azonosíthatónak kell lennie a művészeknek. Csak hogy mi ez az azonosság, ez itt a kérdés. És erről valószínűleg teljesen mást gondolunk.

Az MMA esetében szerintem teljesen másról szól a történet. Van egy olyan elképzelésük, ami nem értelmezhető az ő köreiken kívül. Vagy ha értelmezhető, akkor az annyit jelent, hogy provinciális. A kortárs magyar művészet érdekében az áll, hogy túllépjünk ezen a provincializmuson.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?