Már május elseje sem a régi

2013.05.01. 08:52 Módosítva: 2013.05.01. 08:53
Felújított, eddig többnyire ismeretlen felvételeken követhetjük nyomon, hogyan ünnepelték a magyarok május elsejét. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum híradókat egymás után sorakoztató anyaga a Tanácsköztársaságtól kezdve egészen 1973-ig mutat olyan érdekességeket, mint a harcos kommunista retorikán meghatódó női arcok vagy a '70-es évek eleji Városligetben játszó munkások. De láthatunk söröző Biszku Bélát és egészségesen erotikus másodperceket is az ötvenes évekből.

Magyarországon a tiszavirág életű (kevesebb mint fél évig fennálló) Tanácsköztársaság idején, 1919-ben tartották az első filmfelvételen is dokumentált május elsejét. A néma felvételeken többnyire elegáns, az ünnepre kiöltözött tömeg vonult a maitól jelentősen eltérő küllemű, még nem aszfaltozott Andrássy úton.

A felvonulók többek között „Vesszen a bojár-imperialismus!” feliratú transzparensekkel ünnepelték május elsejét. Az eseményekről készült Vörös Riportban azonban nevével ellentétben nem a politikai tartalom dominált, többnyire a filmszakma részvételét örökítette meg, valamint a sporteseményeket. Ezek közül minden bizonnyal a leglátványosabb a poros Andrássy úton tartott futóverseny lehetett, de szerveztek póznamászást is, a gyerekek pedig lekvárevésben mérték össze magukat.

1919. május 1.

Negyed évszázad kimaradásával, 1945-ben az „első szabad május elsején” már Rákosi Mátyás méltatta a „dolgozók új honfoglalását”. A második világháború után a keleti blokk országaiban szocialista rezsimek egyik legfontosabb nemzeti ünnepévé vált a május elseje, óriási tömegfelvonulásokkal, pártreprezentációval.

Éljen május elseje!

A legnagyobb, leghangosabb május 1-jék 1950-1956 között voltak, ezeket azért hagyta ki az archívum zanzásított anyaga, mert már unalomig ismertek. Ez volt az Éljen-korszak egyébként, a későbbiek már kevésbé közelítik meg a lelkes hangulatot.

Megmutatjuk viszont az 1957-es ünnepséget is, aminek nagy jelentősége volt: az '56-os forradalom utáni megtorlás időszakában Kádár János megfogalmazásában „barát és ellenség” is feszülten figyelt, mi történik Magyarországon. Ekkora főleg „Éljen a párt!”-ot skandáltak.

Az '57-es ünnepségen a párt prominensei közül Kádár mellett Apró Antal, Biszku Béla, Marosán György és Münnich Ferenc is feltűnt. Biszku nyolc nappal a belügyminiszteri kinevezése előtt sörözött a hajógyári munkásokkal. A határtalan vidámságot és életerőt sugározni kívánó tévériportból külön kiemelkedik az a pár egészségesen erotikus másodperc, mikor egy népviseletbe öltözött nő rakott szoknyája alatt időzik a kamera.

Az optimizmust sugárzó vizuális kánon később módosult: a tudósítások rendre virágzó fákkal, a tavasz beköszöntének ünneplésével kezdődtek, de a visszatérő motívumok között megtaláljuk az életvidám, táncoló parasztlányokat és a vigyorgó kisgyerekeket is, olykor Kádár János társaságában.

Történeti áttekintés:

Bár május 1. sokak számára leginkább a szocialista diktatúra önfényező ünnepségeivel egyenértékű, a munka ünnepe jóval korábbi előzményekre tekint vissza. Az ekkor szokásos felvonulások, ünnepségek megtartása 1890 óta bevett szokás számos európai országban. Ekkorra csúcsosodott ki az ipari forradalom során aránytalanul megterhelt, napi 11-14 órát dolgozó munkásoknak a – Robert Owen angol gyártulajdonos által is szorgalmazott – nyolcórás munkaidő iránti követelése Amerikában és az öreg kontinensen.

A munkások tiltakozásai 1886-ban Chicagóban egy nagyszabású tüntetésbe torkolltak, ahol egy anarchisták által elkövetett robbantást követően a rendőrök a tömegbe lőttek. A haymarketi zavargás néven elhíresült eseményekben tizenegyen meghaltak, erre emlékezésül szervezték az első nemzetközi május elsejét négy évvel később. A megemlékezést Magyarországon is megtartották, meglehetősen színes résztvevőkkel – egy korabeli beszámoló szerint a tüntetésen egyszerre volt „díszmagyar és szocializmus”.

Ha továbbnézzük az anyagot, feltűnő még, hogy míg '57-ben Kádár beszéde hangsúlyos eleme volt a riportnak, a későbbi beszámolókból kimaradtak a szónoklatok, inkább a városligeti körhintás-táncolós-mulatozós, „a dolgozó nép együtt örül saját magának”- típusú képsorok domináltak.

A konszolidálódó '60-as évek ünnepségeit eszerint az egyre könnyedebb és „politikamentesebb” légkör jellemezte, a díszletek szinte semmit nem változtak, miközben a résztvevők száma elvileg nőtt – 1965-ben még kétszázezres, négy évvel később már negyedmilliós tömegről számoltak be.

1970-ben május elsején felavatták a Marx-Engels szobrot a Jászai Mari téren. Később, a rendszer végóráiban az emlékművet „Két fasz”-felirattal látták el az azóta is ismeretlen tettesek. Ebben az 1989-es szoborrongálási ügyben külön nyomozást indított a III/III-as főcsoportfőnökség, de a mozgósított erők impozáns mérete ellenére sem jutottak eredményre.

A most bemutatott felvételek közül az utolsó 1973-ban készült, ezen mintha már kissé lassabban és kevésbé lelkesen vonulnának az egybegyűltek, de lehet, hogy csak a rutin, vagy az 1968-as új gazdasági mechanizmus utáni konszolidáció ölte ki a lendületet a többszázezres tömegrendezvényekből. (További érdekes részleteket itt találhat.)

Nemzeti ünnep, félszívvel

Az archív anyagok hangulatához képest a rendszerváltás utáni Magyarországon megmaradt május 1. nemzeti ünnep státusza, de többnyire csak baloldali pártok tartanak ekkor ünnepséget, általában a Városligetben. Kivételt képez ez alól a Jobbik, amely tavaly háromnapos rendezvény keretében népszerűsítette a szövetkezeti mozgalmat. A május elsejék azonban nem különösebben közkedveltek: az index tavalyi szavazása szerint a május 1. a második legnépszerűtlenebb ünnepnap, közvetlenül a Pünkösdhétfő után.

Nemrégiben a Magyar Tudományos Akadémiához az önkormányzatok által intézett kérdések kertében felmerült: önkényuralmi rendszerekre utalnak-e a Május 1. nevű utcák? A testület úgy döntött, a Május 1. utcák megmaradhatnak, mert az MTA állásfoglalása szerint ez a név sem utal közvetlenül XX. századi önkényuralmi rendszerre. Az indoklásban megjegyezték, hogy ugyan elsősorban szociáldemokrata ünnep, de 1955 óta XII. Piusz pápa rendelkezése alapján katolikus ünnep is, Munkás Szent József ünnepe. „Bár a kommunista diktatúra egyik kiemelt ünnepe volt, ennek ellenére ma is számos országban – így Magyarországon is – a munka ünnepe, munkaszüneti nap” – írták.