Bukta a választást az ELTE BTK HÖK elnöke

2013.05.02. 21:31

Elveszítette a választásokat Garbai Ádám, az ELTE BTK HÖK elnöke, írja az Átlátszó Oktatás a most megjelent eredmények alapján. A karon március 25. és április 26. között zajlottak az alapszakos hallgatói érdekképviseleti választások.

Garbai az orosz-ukrán körzetben indult, ahol 44 diák szavazott, és 2 érvénytelen szavazat volt. Garbai csak 17 szavazatot kapott, míg a győztes 34-et, a második helyezett 20-at.

A 2009-ben az ELTE-re került Garbai Ádámot Nemes László akkori HÖK-elnök már 2011 áprilisában alelnöknek kérte fel maga mellé, majd aztán meg is választották HÖK-elnöknek. Garbai is rajta volt a listán, mert gólya volt a készítésekor ("a ádám az jó gyerek"). Az Átlátszó Oktatás emlékeztet arra, hogy Garbai korábban a rektornál feljelentette az egyetemfoglalókat, akik szerinte politikai tevékenységükkel akadályozták a békés tanulást.

Az ELTE rektora már visszavonta a HÖK-lista miatt vizsgált hallgatói képviselet felfüggesztését, így a szervezet újra működhet.

UPDATE: Csütörtök éjfél után az Átlátszó Oktatás helyreigazította eredeti cikkét. Tévedés volt, hogy Garbai bukta volna a választást. Valójában a választási rendszer sajátosságai miatt hiába kaptak a körzetében ketten is több szavazatot nála, bekerült a képviseletbe, sőt ő maradhat a kari HÖK elnöke is. A részletes magyarázatot itt találja.