Puch László rokona is nyert ám trafikot

2013.05.02. 06:49 Módosítva: 2013.05.02. 10:37

Ismert MSZP-s politikusok rokonai és jobbikos önkormányzati képviselő is található a trafikkoncesszió nyertesei között, állt elő a leleplezéssel a Magyar Nemzet. A lap szerint az MSZP korábbi pénztárnoka, Puch László rokonsága is sikeresen pályázott. A baranyai Lánycsókon sógornője nyithat dohányboltot. Puch László a lapnak megerősítette: sógornője is a trafikpályázat nyertesei között van, aki egyébként több mint 20 éve végez kereskedelmi tevékenységet a faluban.

A volt pártpénztárnok azt már az Indexnek írta, hogy sógornője pályázata szerinte "nincs egy súlycsoportban a kereskedelmi tevékenységet korábban nem végző fideszes haverok, családtagok nyertes pályázataival." Puch László egyúttal cáfolta a Magyar Nemzet állítását, hogy a Madocsán nyertes Puch Józseffel bármilyen rokoni kapcsolatban vagy ismeretségben állna, ő ráadásul az ottani képviselő testület Fidesz-KDNP színeiben nyert mandátumot és így lett alpolgármester.

Trafikot nyithat Sellye polgármestere, Nagy Attila felesége is, aki Baksán nyert jogot dohánytermékek árusítására. A Baranya megyei Sellyéről indult az MSZP támogatásával szervezett éhségmenet.

Szintén Baranya megyében nyert árusítási jogot a korábban SZDSZ-es Mali Zoltán, Drávapiski  polgármesterének felesége. Mali Zoltán a lapnak elmondta: felesége Alsószentmártonon bővítheti ki vendéglátó egységét dohánybolttal. A polgármester ironikusnak nevezte, hogy épp Szakács László, a Baranya megyei MSZP választókerületi felelőse ostorozza a leghangosabban pártjából a trafikpályázat körülményeit, mivel több megyei településen is ellenzéki polgármesterek családtagjai nyertek.

A győztesek között van a dunakeszi MSZP-szervezet egykori alapítójának, Nagy Imrének a fia, és ugyancsak Dunakeszin nyert az egykori MSZMP-s Domoszlai Gábor.

A cikk szerint jobbikos is akad a leendő trafiküzemeltetők között: Bán Norbert, a Jobbik szigethalmi önkormányzati képviselője a lapnak arról beszélt, habár nincs trafikosmúltja, két pályázatot is beadott, de csak az egyiken nyert.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla