Vona: Fel fogom jelenteni Orbán Viktort

Napokig tartó huzavona, rendőrségi tiltó rendelkezések, azt felülíró bírósági ítéletek, és lényegében annak felülírására utasító miniszterelnöki kijelentések után végül megtarthatta „bolsevizmus és a cionizmus áldozatiról” tartott megemlékezését a Jobbik szombat délelőtt, a Vértanuk terén. Vona Gábor úgy fogalmazott: győztünk!

Nagy rendőri készültség mellett körülbelül négy-ötszázan gyűlhettek össze a Vértanúk terén, illetve a teret a Szabadság térrel összekötő Vécsey utcában szombat délelőtt. Az egyik szervező rögtön az elején megkérte az embereket, hogy a nappal dacolva bár, de álljanak a színpad elé, hogy a kereskedelmi csatornák ne tudjanak olyan vágóképeket készíteni, ami alapján azt mondhatják, milyen kevesen voltak. A színpad előtti tömörülés olyan jól sikerült, hogy Vona Gábor már ezer embert látott maga előtt.

Vona egy viccel kezdte beszédét: „Tudják mi a közös a holnapi zsidókonferenciában és a trafik botrányban? A Fidesz mindkét esetben besétált a Dohány utcába” − mondta, majd azzal folytatta, hatalmas győzelem, hogy a rendezvényt mégis megtarthatták. Szerinte az amit Orbán Viktor tett, hogy egy érvényes bírósági ítéletet akart felülírni azzal, hogy utasítja a belügyminisztert, akadályozzák meg a tüntetésüket, az kimeríti a hivatali visszaélés kategóriáját. Mint mondta, ügyvédjei már vizsgálják az ügyet, és ha bizonyíthatóan igaza van, fel fogja jelenteni a miniszterelnököt.

Vona − ahogy a többi felszólaló − elmondta, rendezvényük célja, hogy megemlékezzenek a bolsevizmus és a cionizmus magyar áldozatairól. A Jobbik elnöke felszólította a hazai zsidóságot kérjenek bocsánatot a tanácsköztársaság, illetve a Rákosi-időkben elkövetett zsidó gyilkosságokért. Beszéde végén elmondta, ő nem politikusnak tartja magát elsősorban, hanem magyarnak, aki a magyarok érdekében cselekszik, és ha ehhez szükség van a hatalomra, akkor a választás megnyerésével meg is szerzik azt.

A felszólalók között volt még Hegedűs Zsuzsanna református lelkész, Murányi Levente volt '56-os elítélt, illetve a zsidó származású országgyűlési képviselők listázását szorgalmazó Gyöngyösi Márton, akit a rendezvény műsorvezetője szerényen csak Magyarország leendő külügyminisztereként konferált föl.

Harmincöt embert igazoltattak

Harmincöt embert igazoltatott a rendőrség a Jobbik demonstrációján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. Egy, a tömegben elöl álló férfi rövid ideig egy horogkeresztet ábrázoló lapot tartott a kezében, őt is igazoltatták. A lapon a horogkeresztet jobbikos politikusok fotóiból kialakított montázs formázta, mellette "Pirézia Díszpolgárai" felirattal vezető jobbikos politikusok képei szerepeltek.


Gyöngyösi beszéde elején köszöntötte az FBI és Moszad jelenlévő ügynökeit, majd elmondta: szomorú, hogy Orbán Viktor és Áder János megalázkodnak a cionizmus képviselői előtt. Szerinte a miniszterelnök túl sok gesztust tesz a nemzetközi zsidóságnak, amely úgysem csillapítja a cionisták magyargyűlöletét, és hozzátette: Orbánt és Steiner Pált már nem is lehet megkülönböztetni a beszédeik alapján. Gyöngyösi azt is kifogásolta, hogy szerinte jelenleg cionizmusra nevelik a magyar óvodásokat.

Az egész rendezvény körülbelül másfél óráig tartott. A rendőrök a Szabadság téren, húszfős csoportokban állva várakoztak, és bár Budapest rendőrfőkapitánya az alaptörvényre hivatkozva megtiltotta a mai tüntetést, a rendőrök nem akadályozták meg azt. A párt egyik legrövidebb és leglaposabb rendezvénye volt ez, úgy tűnt maguk is meglepődtek, hogy végül megtarthatták.

A tüntetés kezdetével egy időben a Szabadság téren egy Facebookon szerveződött 30-40 fős csoport több szocialista politikus részvételével tiltakozó flashmobot tartott. A rendőrség a mintegy negyedórás flashmob idejére laza sorfalat állt a két rendezvény között, atrocitás, rendbontás nem történt.

A rendezvény előzménye, hogy a Jobbik szombatra bejelentett, a „bolsevizmus és a cionizmus áldozatiról” tartott megemlékezését múlt pénteken a bíróság − a korábbi betiltó rendőrségi döntést felülbírálva − engedélyezte. Erre reagálva Orbán Viktor miniszterelnök utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközzel akadályozza meg a Zsidó Világkongresszus előtt egy nappal, szombatra tervezett anticionista rendezvény megtartását. Nem ez az első eset, hogy Orbán Viktor a bíróság határozata ellenére arra utasítja a belügyminisztert, hogy ne engedélyezzen egy rendezvényt: az április 21-i „Adj Gázt!” címen bejelentett radikális motoros vonulással is ugyanígy tett.

Minden idők legnagyobb zsidókonferenciája kezdődik vasárnap Budapesten. A konferenciára hetven országból érkezik küldöttség, a közgyűlésén mintegy 500 delegált vesz majd részt, de az Európai Unióból, Németországból, Oroszországból és az Egyesült Államokból is várnak politikusokat. A Hotel Intercontinentalban zajló háromnapos eseménysorozat miatt a hétvégén a magyar fővárosba érkezik a világ számos befolyásos zsidó közéleti személyisége, és több ország küld magas rangú diplomatákat az eseményre. A konferencián Orbán Viktor is részt vesz.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40