Őrizetbe vették a Portik-cégek vezetőit

Csalás gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség pénteken a Portik Tamás családi érdekeltségébe tartozó egyik kft. két vezetőjét Hódmezővásárhelyen, értesült a Magyar Nemzet. A lap szombati számában megjelent cikk szerint az őrizetbe vételek tényét a rendőrség megerősítette, további részleteket azonban nem árultak el a nyomozás érdekeire hivatkozva.

A cég társvállalkozása az a szintén Portik-érdekeltségű kft., amelynek székhelyén, a fővárosi Galamb utca 4. szám alatti irodában a Kósa Lajos Fidesz-alelnököt lejárató videofelvételt készítették. A kisfilmet, amiben egy férfi vesztegetéssel vádolta meg Kósa Lajost, a Híradó és a Magyar Nemzet szerint nem sokkal a 2010-es választások előtt készítették és tették fel az internetre. A férfi saját bevallása szerint 2003-ban került Portik a Kft-jéhez és a videó felvételekor már 7 éve ott dolgozott. Az illető később azt mondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal emberei kényszerítették a szöveg felolvasására.

Az MSZP egy pénteki közleményében viszont még arról írt, hogy a Kósa Lajost lejárató videofelvételről kiderült: az még 2007-ben készült, így nem lehet folyománya a 2008-ban létrejött Portik–Laborc-találkozónak. „Kocsis Máté és Kósa Lajos hiába haknizta körbe gyorsan a sajtót, világosan kiderült: alaptalanul vádaskodtak” – írták.

Kósa Lajos korábban a Kossuth Rádiónak azt mondta: a videofelvételen látható emberrel soha nem találkozott, nem is ismeri, szerinte látszik a felvételen, hogy kényszer hatására készült. "A szándék kétségtelen, a kivitelezés nagyon amatőr" - jegyezte meg. A politikus szerint kiderült, hogy egy maffiabaloldal van Magyarországon, amelynek tagjai minden eszközt, csalást, lopást igénybe vettek, hogy megtartsák hatalmukat.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34