Reggel óta utcán hevert a bezsákolt holttest

„Egy halott fekszik reggel óta a XIII. kerületben, a Szekszárdi utca és a Tomori utca sarkán letakarva. Egy rendőr és több nézelődő áll körülötte" – írta 12:30-kor egy fővárosi olvasónk, aki egy fotót is küldött. A rendőrséget is megkerestük az ügyben, ahol a sajtóügyeletes elmondta: reggel egy idős hölgy lett rosszul az utcán, de a kiérkező mentők már nem tudták újraéleszteni.

A mentőautóba viszont nem tehették be a holttestet (előírás, hogy csak a mentőautóban elhunytakat szállíthatják), ezért egy rendőrnek kellett azt őriznie az utcán a halottszállítók kiérkezéséig.

Az elhunytat a Kegyelet Kft. szállította el, közölte este Novák Gergely, a cég ügyvezetője. Az orvosi ügyelettől 11.30 után kapták az értesítést és 12.45-kor vitték el a holttestet a helyszínről.

A rendőrség ügyeletese délután azt közölte az Indexszel: közterületen történt természetes halálesetnél nincs a rendőrnek intézkedési kötelezettsége. A vonatkozó BM–EüM–IM együttes rendelet szerint ha valaki kórházon kívül, nem rendkívüli körülmények között hal meg, legkésőbb 16 órán belül kell elszállítani. Erről a halottvizsgálatot végző orvos a halottvizsgálati bizonyítvány kiadásával intézkedik. Ha a halál okát 16 órán belül egyértelműen megállapítják, az elhunytat az eltemetés helye szerinti temetőbe vagy a temetkezési szolgáltató telephelyére kell szállítani.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40