Félreérthető volt az egyik feladat a magyar érettségin
A hétfői középszintű magyar érettségin a vizsga első órájában szövegértési feladatként a gyermeknyelvről, az anyanyelv elsajátításáról szóló tanulmányt kaptak az érettségizők: a diákoknak Gósy Mária nyelvész munkáját kell értelmezniük, és a szöveg alapján kell megoldaniuk kilenc feladatot.
Ezek közül az egyik egy táblázat volt, amelyben a szövegből kigyűjtött adatokat kellett beírni. „A táblázatban voltak cellák, amelyek a megfelelő válaszokkal már előre ki voltak töltve, voltak olyan cellák is, amik üresek voltak, és olyanok is, amelyekben volt egy vízszintes vonal” – mondta az Indexnek egy érettségiző.
A vízszintes vonallal kihúzott cella okozta a félreértést. Az Index által elért érettségizők egy része ugyanis úgy értelmezte, hogy az egy olyan vonal, amire válaszokat lehet írni. Az általunk megkérdezett diákok másik része viszont azt gondolta, hogy a vízszintes vonal kihúzás volt, így ezekbe a cellákba nem írtak semmit. Üres cellából 12 volt, és 12 pont járt a feladatért, így ők emiatt gondolják, hogy jól választottak.
„Az egyik cellában pöttyök is voltak, tehát ott pontokba szedve kérték a válaszokat. Ahol pötty volt, ott nem volt vonal, ezért arra gondoltam, hogy akkor a vonal biztos áthúzást jelent, és oda nem kell írni” – meséli egyikük zavarodottan, de végül a biztonság kedvéért mindenhová írt valamit.
A feladatokat és megoldókulcsokat még nem adták ki hivatalosan, így nem lehet tudni, hogy kinek volt igaza.
UPDATE: az Eduline közzétette a nem hivatalos megoldásokat. Eszerint az áthúzásnak látszó vonal valóban áthúzás volt. 13 mezőben volt vonal, 12-t hagytak üresen, és ezért a részfeladatért 12 pont járt. Így - bár nem volt teljesen egyértelmű -, ki lehetett következtetni, hogy az üres cellákba kell írni a válaszokat.