Idén nehezebb megkapni a kettest az érettségin

133 ezren tesznek legalább egy tárgyból érettségi vizsgát. Idén húsz kormányhivatal szervezésében, összesen 1225 vizsgahelyszínen, 3526 érettségi vizsgabizottság előtt zajlanak majd az érettségik, írta a bama.hu.

A diákok közül 84 588 végzős középiskolás úgynevezett rendes érettségit tesz, ám a vizsgarendszer lehetőségeinek köszönhetően összesen 133 225-en érettségiznek valamely tantárgyból.

Az elmúlt évekhez képest változást jelent, hogy az eddigi húsz százalék helyett huszonötöt kell elérniük a diákoknak, hogy megkapják a kettest. Így az elégséges osztályzatnak két feltétele van: egyrészt el kell érni az összes pontszám 25 százalékát, másrészt az írásbeli és a szóbeli vizsgán külön-külön is legalább 12 százalékos teljesítményt kell nyújtaniuk a diákoknak.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40