Budapesten is leszakadt az ég

2013.05.06. 11:01 Módosítva: 2013.05.06. 15:59
  • Heves esőzés kezdődött hétfőn délben Magyarország középső részén
  • A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren néhány gép nem tudott leszállni, a levegőben körözve várták meg a vihar elvonulását
  • Az ország középső részén az OMSZ citromsárgára mérsékelte a riasztást

Baja, majd Dunaújváros térségében alakultak ki az első délutáni zivatarok, ezeket pedig az Alföld délnyugati, déli részén egyre több megszülető cella követi, melyek észak-északnyugat irányba mozognak, írja az Időkép. Később Budapesttől Szolnokig vonalba rendeződtek a zivatarok, észak felé terjednek tovább.

Egy észlelő szerint Budapest belvárosában úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Embertelen felhőszakadás volt a Várnál, a vihart ráadásul heves széllökések kísérték.

Törtelen és Ceglédbercelen jégeső volt, Budapesten csak apró szemű jég keveredett a felhőszakadásba.

Vízesés a Nyugati pályaudvar aluljárójában
Vízesés a Nyugati pályaudvar aluljárójában
Fotó: Kata / olvasónk

A hirtelen lezúdult eső miatt pótlóbuszok közlekednek az 50-es villamos Villanytelep és Szarvas Csárda tér megállói között, írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebookon. Csőtörés miatt buszokkal kell pótolni a 24-es villamost az Orczy tér és a Keleti pályaudvar között.

Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek azt mondta, az induló járatoknál kisebb késések lehetnek, mert zivatarban fel kell függeszteni a gépek tankolását. Az érkező gépeknél a személyzet dönti el, hogy megpróbálják-e a leszállást. A repülőtér nyitva van, tudják indítani és fogadni a járatokat.

A vihar után 15.46-kor arról adott hírt az MTI, hogy  sorra szállnak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfő délután azok a repülőgépek, amelyek a rossz időjárás miatt egy ideig a légtérben köröztek. A flightradar24.com élő radarképe szerint a Lufthansa frankfurti, az Air France párizsi, a Ryanair londoni, a Brussels Airlines brüsszeli és a Wizz Air kijevi járata a légtérben várta meg a vihar elvonulását.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat korábban másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki az ország középső részére, azóta ezt citromsárgára mérsékelték.

A Balaton Siófoknál 20, a Velencei-tó Agárdnál 21 fokos.

Kedden keleten, északkeleten néhol, másutt többfelé várható zápor, zivatar.