Az idén az első negyedévben többen kértek menedéket Magyarországon, mint tavaly egész évben – írta a Magyar Nemzet.
A lap hétfői számában a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatait ismertetik, amelyek szerint 2013 első negyedévében 2322-en folyamodtak menedékért, míg tavaly egész évben 2157-en. Az idei kérelmezők közül 74-en kaptak valamilyen típusú védelmet.
A legtöbb menedékkérő Koszovóból (400) érkezett Magyarországra, míg a második helyen Afganisztán (379), a harmadikon Algéria áll. Megjegyzik azt is, hogy sokan az eljárással visszaélve, az idegenrendészeti intézkedéseket próbálják meg ezzel kikerülni.
A hatóság szerint a menedékkérők számának alakulása nagyon sok tényezőtől függ, és a korábbi években voltak olyan időszakok, amikor a tavalyit jóval meghaladó számú menedékkérőt regisztráltak, 2009-ben több mint 4 és fél ezren, 2001-ben 9 ezernél is többen folyamodtak ezért a magyar hatóságokhoz.
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon