Digitalizálják az anyakönyveket

MTI/Index

A kormány szándékai szerint a jövöben a születés, házasság, haláleset, és más „anyakönyvi események” adatai egyetlen gombnyomással elérhetőek lesznek az állampolgárok számráa – derült ki kedden, az elektronikus anyakönyvről szóló törvényjavaslat parlamenti expozéjában. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint 2014. július 1-től az egész országból képesek leszünk lehívni adatainkat.

Az új rendszerben a jövőben az állampolgárok az elektronikus anyakönyvi nyilvántartásból bárhonnan igényelhetnek adatot, illetve anyakönyvi kivonatot. Ez a beterjesztők reményei szerint jelentős könnyebbséget jelent majd az ügyintézésben, mivel számtalan bürokratikus eljárásban van szükség az anyakönyvi kivonat bemutatására.

A törvényjavaslat indoklása szerint a kormány célja egy olyan nyilvántartás kialakítása, mely egyszerre képes megőrizni a papíralapú adatkezelés közhitelességét és megbízhatóságát, de emellett megszünteti az indokolatlan adattöbbszörözést, és gyorsabb, könnyebb, kényelmesebb ügyintézést tesz lehetővé mind a polgárok, mind a hatóságok számára.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08