Erika, Bella
14 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Két évet kapott a miskolci szatír

2013.05.08. 16:33

Mint többszörös visszaesőt két év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki Miskolcon, a Széchenyi utcán többször is szeméremsértően riogatta a nőket, ismertette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. A Miskolci Járási Ügyészség öt rendbeli szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat a 32 éves férfivel szemben.

A férfi tavaly január és május között Miskolcon, főleg a Széchenyi utca mellékutcáiban, illetve lépcsőházakban, folyosókon önkielégített nyilvánosan, miközben az arra haladó nőket nézte. Ötször többen is észrevették, és bejelentést tettek a rendőrségen, így végül júliusban fogták el.

A férfi a nyomozás elején védője jelenlétében beismerte a történteket, később azonban mégis tagadni kezdett, és azzal védekezett, hogy van egy hozzá nagyon hasonlító férfi, akivel biztosan összetévesztették. A tanúk azonban egyértelműen felismerték.

Mivel a férfi korábban többször volt büntetve ugyanilyen bűncselekmények miatt, ezért mint többszörös visszaesőt 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.