A WJC kitüntette Németh Miklóst

MTI/Index

Azért tüntették ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) zárónapján Németh Miklós volt miniszterelnököt, mert 1989-90-ben segített a zsidóknak, hogy Budapesten keresztül, a Malév járataival hagyják el a Szovjetuniót. A szervezet közleménye szerint a volt miniszterelnök „mindig nagy támogatója volt a zsidóknak és a WJC-nek”, segítsége elismeréseként adományozták neki a szervezet alapítójának nevét őrző Nahum Goldmann érmet.

A másfél millió orosz bevándorlóból 421 ezren Magyarországon át jutottak ki Izraelbe a rendszerváltás éveiben. Izraelbe szállításuk egyesek szerint a keletnémetek kiengedéséhez hasonló jelentőségű gesztus volt a magyar külügytől. Budapest kulcsszerepet játszott a kivándorlásokban, hiszen a Szovjetunió és Izrael között sem diplomáciai kapcsolat, sem közvetlen légiösszekötettés nem volt, Budapest és Tel-Aviv között viszont 1989. március 28-án indult az első menetrend szerinti járat.  Ezeket charter és sűrítő járatokkal egészítették ki, hogy eleget tudjanak tenni az igényeknek.

Nem volt ez annyira sima ügy: mint azt Tegnapi Újság rovatunkban korábban részletesen megírtuk, a Malév egy palesztin terrorszervezet fenyegetésére 1990 márciusában leállította a szovjet emigránsok Izraelbe szállítását. Miután sokan az érvényes jegyük ellenére sem tudtak elutazni, Moszkvában elkeseredett zsidók törték be a Malév-iroda kirakatát. A Malév bejelentésére az izraeli kormány bekérette a magyar nagykövetet, Ariel Saron pedig úgy nyilatkozott: „Amennyiben Izrael fenntartja a nyomását, változás következhet be Magyarországon az utaztatást leállító döntésben és elősegítik a vészhelyzetben lévő zsidók izraeli kivándorlását.”

A Németh-kormány ezt követően azt kommunikálta, hogy a Malév döntése volt a járatok leállítása, amiről a kormány sajnálattal értesült. Néhány nappal később felmentették a Malév vezérigazgatóját, Németh Miklós pedig levelet írt a Zsidó Világtanács elnökének. Ebben jelezte: elhárult az akadály, hogy Magyarország részt vegyen a szovjet zsidók szállításában.

Ma milliós nagyságrendben élnek Izraelben a volt Szovjetunió területén születettek, ők adják az ország népességének 15%-át. Kulturálisan az egyik leginkább különálló csoportnak számítanak az izraeli társadalomban. Miközben szekuláris háttérük miatt kevésbé vallásosak, politikailag erősen jobboldalinak számítanak. Az arab – izraeli konfliktusban általában nem támogatják a kompromisszumos politikát és a jobboldali héják fontos támogatói csoportját alkotják. A Likuddal együtt kormányzó nacionalista Yisrael Beiteinu párt, melyet a moldáviai születésű Lieberman ex-külügyminiszter vezet, gyakorlatilag orosz pártnak számít.

A Némethet az orosz zsidók kiengedéséért most kitüntető WJC izraeli belpolitikai és a palesztin kérdésben szintén inkább jobboldalinak mondható. Budapesti kongresszusukon Lauder egyebek mellett azt mondta: “ma a magyarországi zsidóság tagjainak ismét azon kell töprengeniük, hogy elhagyják-e az országot”.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40