Érvénytelenítették a miskolci rektorválasztást

Az átlátszóoktatás.kinja.com szerzői egyetemi forrásból úgy értesültek, hogy Balog Zoltán tegnap érvénytelenítette a Miskolci Egyetem szenátusi döntését. Ez azt jelenti, hogy a Miskolci Egyetem a rektori címért újabb pályázatot lesznek kénytelenek kiírni, és a miniszternek megbízott rektort kellene kineveznie - írják.

Az ügy hátterében az áll, hogy az egyik szenátusi tag nem megfelelő minősítésében adta le szavazatát. A minisztériumi források szerint a miniszter arra is felfigyelt, hogy az egyetem egyre többet szerepel a sajtóban, úgy tudják ő is értesült a megmutyizott rektorválasztásról, a rektori haverok szerződéseiről és az egyetemigazság blog munkájáról.

A blog azt írja, intézményi források szerint valaki az egyetemről több mint 30 oldalas jelentésben szedte össze az egyetemen lezajlott összes kétes ügyet és azt elküldte a miniszternek. Ezt követően zárolta a rektor az egy hónappal ezelőtt kirúgott főtitkár irodáját. Úgy tudják, hogy a volt főtitkár posztjáról való eltávolítása sem volt teljesen megalapozatlan, mert a Miskolci Egyetem Belső Ellenőrzési Osztálya a volt főtitkár több szerződése miatt is büntetőfeljelentés megtételét javasolta az egyetem vezetésének.

A szerzők szerint egy miskolci dékánhelyettes az egyik előadáson arról beszélt, hogy most senki nem tudja pontosan mi lesz az egyetem sorsa, mert tegnap történtek olyan dolgok amikről még nem beszélhet. De azt megemlítette, hogy valószínűleg megbízott rektor fogja irányítani az egyetemet a következő egy évben, és ő már nem lesz dékánhelyettes a jövőben.

Az Index megkereste az egyetem sajtóreferensét, aki annyit mondott, hogy az egyetem nem tud erre a hírre reagálni, hiszen nem az egyetem érvénytelenítette a pályázatot. A minisztérium sajtóosztálya ebben az időpontban már nem elérhető.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57