Csődbe ment a bonyhádi strand építője

Az építéssel megbízott fővállalkozó nem fejezte be a munkálatokat a strandon, ezért a városnak kell pótolnia azokat. A strand nyitása így bő egy hónapot csúszik, a helyiek már nagyon várják.

A bonyhádiak már türelmetlenül várják, hogy kinyisson a strandjuk, amit valószínüleg csak júniusban fog megtörténni, az építkezéssel megbízott cég ugyanis csődbe ment, írja a Tolnai Népújság internetes kiadása, a teol.hu.

A közbeszerzési pályázaton nyertes fővállalkozó nem végezte el – a többször módosított határidőig sem – a teljes kivitelezést, itt hagyott egy majdnem kész munkát, a felmerülő problémákat pedig nekünk kell orvosolnunk – mondta Bölcsföldi Árpád, a Bonyhádi Termálfürdő üzemeltetésével megbízott BONYCOM Bonyhádi Közüzemi Kft. ügyvezető-igazgatója.

A munkálatokat végző Tempero cégről csak a pályázat megnyerése után derült ki, hogy komoly nehézségekkel küzd és nem tudják teljesíteni, amit vállaltak. A fővállalkozó már korábban is kérte, az átadás időpontjának eltolását, ebből lett 2012 május 1-je.

A cég azonban (több alvállalkozóval együtt) csak jelentős többletköltségekkel tudta azokat a vízminőségi előírásokat tartani, amelyek elengedhetetlenek a hosszú távú, biztonságos, költséghatékony működtetéshez. A mostani munkálatok mind azt szolgálják, hogy egy korszerű, a korábbinál gazdaságosabban működő fürdőt üzemeltethessünk, ezért kérjük a lakosok türelmét – mondta Bölcsföldi Árpád.

A céggel október végén fel is mondták a szerződést, ennek következtében a végszámla sem lett kifizetve a mai napig. Az így megmaradt több mint 40 millió forint szinte teljes egészében fedezi a munkálatok költségeit – mondta Bölcsföldi. Szerinte június első napjaiban készülnek el mindennel, a vízminták leadását követően, a megfelelő engedélyek birtokában legkorábban június 15-én nyithatják meg a fürdőt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57