Életfogytiglant kapott a dél-békési rablógyilkos

2013.05.10. 11:00 Módosítva: 2013.05.10. 11:00
Jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte a szegedi ítélőtábla azt a kevermesi férfit, aki több társával 2006 és 2010 között több dél-békési idős embert kirabolt, kettőt pedig meg is ölt.

A bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek 40 éves O. Józsefet. A férfi feltételesen sem bocsátható szabadságra. Társai, akik segédkeztek a nyolc idős ember kirablásában, 7 és 10 év fegyházbüntetést kaptak.

A tettesek 2006 és 2010 között több dél-békési településen követtek el rablásokat, minden alkalommal éjszaka, arcukat eltakarva törtek az idős emberekre. O. Józsefet a bűncselekmények helyszínére elkísérte akkor még kiskorú fia, akit fenyegetéssel vett rá a segítségre, néha pedig unokatestvére vagy barátja tartott vele.

A támadók megfenyegették és bántalmazták az áldozatokat, hogy elárulják, hol tartják értékeiket. Volt, hogy zsákmány nélkül kellett távozniuk, legtöbbször pár ezer vagy tízezer forintot tudtak szerezni, legnagyobb fogásuk 262 ezer forint volt.

Kétszer gyilkosságot is elkövettek, először 2007-ben, szilveszter előtti éjszaka egy 95 éves asszonyra támadt O. József, akit egy feszítővassal kétszer fejen ütött, majd százezer forintot zsákmányolva távozott, földön fekvő áldozatát pedig magára hagyta. Az idős asszony később belehalt sérüléseibe. Egy évvel később május 4-én egy 79 éves dombegyházi férfit bántalmazott kegyetlenül, akitől mindössze húszezer forintot sikerült elvinni.  A férfi holttestét másnap szomszédai találták meg.

O. József a tárgyaláson részben elismerte bűnösségét. Azt mondta, sajnálja a történteket, de nem bántalmazta az idős nőt és férfit olyan súlyosan, hogy abba belehaljanak.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön