Hajdúszoboszlón is tárgyalt a Fidesz a trafikpályázatokról

2013.05.10. 13:01

Hajdúszoboszlón is egyeztethetett a Fidesz a trafikpályázaton részt vevők személyéről – derül ki a Szoboszlói Színes című újság által közölt levélből.

Kocsis Róbert, a Fidesz hajdúszoboszlói elnöke, aki egyben Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke is - a lap szerint - főnökének, Bodó Sándornak, a megyei közgyűlés fideszes elnökének írt levélben véleményezte a trafikpályázatra jelentkezőket.  A Szoboszlói Színes korábban már ismertette a levelet, amelyet teljes terjedelmében is közzétettek.

Kocsis ebben azt részletezte, hogy a trafikra pályázók közül kiket támogat. "Egy családnak kettőt adni úgy, hogy nincs velük kapcsolatunk, meggondolandó" - olvasható a konkrét neveket, címeket is tartalmazó levélben. "Ráadásul konkurenciát támaszt annak, aki velünk van ősidők óta. Nem javasoljuk!" - folytatja a levél.

"Milliárdosok" néven több nevet is felsorol a szöveg, amelyek közül az utolsókhoz hozzáteszi, "utóbbi kettő tesz felénk gesztusokat". "Az általunk javasolt személyek összesen hat fő! Így amennyiben fejenként többet akarnak nyitni arra is van lehetőség!" - fejeződik be az üzenet.

Buzási László, a Szoboszlói Színes vezetője az Indexnek elmondta, hogy egy email kinyomtatott változatát kapta meg forrásától. A szövegből úgy tűnik, nem az első levélváltás volt a két fideszes vezető között. A párt helyi emberei a levél publikálás után azt üzenték, nem perelnek, de majd más úton.módon vesznek elégtételt az ügyért - mondta Buzási.

A levél keletkezésével kapcsolatban megpróbáltuk megkérdezni Kocsis Róbertet, ám egyelőre nem elérni mobilján. Bodó László a Fidesz országgyűlési képviselője, aki 2011-ben lett megyei közgyűlési elnök, miután elődjét, Rácz Róbertet kormányhivatali vezetővé nevezték ki viszont azt állította, nem látott egyetlen olyan levelet sem, amely a szoboszlói trafikok elosztásáról szólt volna. Bodó provokációt sejt a háttérben, illetve arra hivtal fel a figyelmet, hogy a dohányárúsítás átalakítása miatt rengeteg embert érhetett érdeksérelem, ezért jelenhetnek meg ilyen típusú információk. Bodó leszögezte, semmi köze sincs Hajdúszoboszlóhoz.

Csütörtökön a Hvg.hu egy hangfelvételre hivatkozva azt írta, hogy Szekszárdon a helyi Fidesz egyenként végig vette, ki ismeri a dohányboltra pályázókat. Horváth István szekszárdi polgármester a felvétel szerint azt mondta: "ne a szocik győzzenek".