Előzetesben marad a Páva-lány támadója

Meghosszabbította a Pécsi Járásbíróság augusztus 15-ig annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint április elején megtámadta Páva Zsolt, pécsi fideszes polgármester lányát.

A bíróság elnöke közleményében azt írta: a bíróság megítélése szerint mivel Ny. Zoltán ismeri a sértett lakhelyét, tartani lehet attól, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítási eljárást, emellett fennáll a bűnismétlés veszélye is, mert korábban már volt büntetve hasonló cselekményekért. A férfi korábban elrejtőzött, több mint egy hétig bujkált az őt kereső rendőrök elől.

A Pécsi Járásbíróság április 15-én egy hónapra rendelte el a 23 éves Ny. Zoltán előzetes letartóztatását. A rendőrség feltételezése szerint, a magát április 14-én feladó férfi volt az, aki április 5-én hajnalban, a pécsi Kálvária úti alagút környékén bántalmazta a 20 éves lányt. Az MTI bűnügyi forrásból korábban úgy értesült: Ny. Zoltán a kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

Páva Zsolt az eset után közleményt adott ki, amelyben azt írta: lánya a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan gyalog indult haza, útközben támadták meg. Közleményében azt is írta, bízik benne, hogy „a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető”.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59