Komlón még a Lungo Drom is megverte az MSZP-t

Habár könnyen lehet, hogy a műfaj épp megszűnés előtt áll, vasárnap még nyolc helyen tartottak időközi önkormányzati választásokat. A nyolc helyből igazából csak kettővel fognak majd példálózni országos politikusok, a pártos jelölteket felvonultató Komlóval és Berettyóújfaluval.

Komló, 6-os számú választókörzet Az eddigi fideszes képviselő külföldre távozott. A Fidesz direktben nem is indított jelöltet, támogatta viszont a Lungo Drom jelöltjét, Hegedüs Norbertet, aki 59,64 százalékos eredménnyel meg is nyerte a választást. Az MSZP-s Radics Kálmán mellett a héten Mesterházy Attila pártelnök is kampányolt Komlón – hiába. A szavazatok 32 százalékát szerezte meg, ami azért sokkal jobb eredmény, mint a 2010-es. A jobbikos Rajki-Bíró Edinának nem volt sok esélye a romák lakta körzetben (5,26 százalék), a független Bekk Norbert 2,96 százalékot ért el.

A körzet nem mondható éppen ősfideszesnek. A 2002-es és a 2006-os választást is nagy fölénnyel nyerte a szocialista jelölt, 2010-ben az MSZP viszont csak harmadik lett 16,21 százalékkal. A Jobbik akkor a negyedik helyre futott be 6,03 százalékkal.

Most mindegyik jelölt új volt.

A korábbi szocialista fellegvárban most mindössze egy MSZP-s képviselő van a 14 tagú testületben.

Berettyóújfalu, 7-es számú választókörzet Ilyen még nem volt: nem indított jelöltet, legalábbis papíron, se a Fidesz, se az MSZP a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban, a pártok közül csak a Jobbik.

A győztes a független Kovács Tiborné lett a szintén független Szántai László előtt. A Jobbik jelöltje, Leléné Varga Ildikó rontott 2010-es eredményéhez képest, amikor 22,5 százalékot ért el; most 15 százalékot kapott, és harmadik lett.

A körzetben a kétezres években mindig a Fidesz nyert, a legutóbbi győztes, Pálfi Anikó a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetője lett, posztja összeférhetetlen a képviselőséggel.

A fideszes többséget nem fenyegeti veszély: hat fideszes mellett két független, egy jobbikos és egy MSZP-s képviselő dönt a kisváros ügyeiről, a polgármester fideszes.

Még hat helyen tartanak időközi választást, ezeken a településeken mindenhol független jelöltek indulnak, leszámítva a Vas megyei Szakonyfalut, ahol a Fidesz az időközi választások megszüntetését pedzegető Rogán Antal testvérét, Rogán Valériát indította a polgármesteri posztért. Neki nincs ellenfele, így győzelme borítékolható volt; végül a 286 választópolgárból 189-en szavaztak rá, öt szavazat érvénytelen volt.

Maglóca (Győr-Moson-Sopron megye) polgármestere Farkas Miklósné lett, mégpedig imponáló többséggel: 46 szavazatból 38 lett az övé, és három szintén független jelöltet előzött meg. Az előző polgármester elköltözött a faluból.

Martonfán (Baranya megye) Bosnyák András nyert. 89 szavazatot kapott, ellenfele 28-at. A korábbi polgármester összeférhetetlenség miatt lemondott.

Rádfalván (Baranya megye) az eddigi, összeférhetetlenség miatt lemondott polgármester férje, Kasza Zoltán lett a polgármester nagy fölénnyel, két szintén független vetélytársát megelőzve.

Noszlopon (Veszprém megye) Felső Sándor nyert, 202-en szavaztak rá, ellenfelére 91-en.

Pitvaroson (Csongrád megye) az egyedül induló Radó Tibort választották polgármesternek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40