Feldmájert visszahívta a Mazsihisz-közgyűlés

A Feldmájer Péter elnök lemondatására kiírt május 26-i rendkívüli közgyűlés helyett már a vasárnap megtartott rendes közgyűlésen kitört az elnök támogatói és ellenzéke között a harc. Több órás huzavona után az egész elnökség lemondott, így szavazni kellett Feldmájer elnöki megbízatásáról. Őt visszahívták, Zoltai Gusztáv ügyvezetőt azonban megerősítették.

Vasárnap délután ötödik elnöki ciklusának felénél visszahívta tisztségéből Felmájer Pétert a Mazsihisz közgyűlése.

A Síp utcai központban tartott eseményen 100-120 küldött vett részt. A sokszor személyeskedő hangnemű napirendi vita reggeltől  kora délutánig tartott.

A közgyűlésen már az elején többséget kapott ugyan az a javaslat, hogy ne várjanak május 26-ig, a rendkívüli közgyűlésig, hanem most, a rendes féléves közgyűlésen tárgyalják meg a Feldmájer Péter elnökkel szembeni bizalmatlansági indítványt. A tartózkodások miatt nem volt meg a napirendre vételhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazat, ezért a téma az alapszabály szerint nem kerülhetett volna fel a programpontok közé.

Az Index információi szerint ekkor a Mazsihisz több vezető tisztségviselője is bejelentette, hogy ha jogi csürcsavarások miatt nem tárgyalhatják a kérdést, akkor inkább mondjon le az egész elnökség. Bizalmi szavazást kért maga ellen többek között Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, majd csatlakozott az egész elnökség, így végül Feldmájer is.

A délután befejeződött titkos szavazáson Feldmájert visszahívták posztjáról, Zoltait pedig végül megerősítették.

Az Index pénteken számolt be arról, hogy Feldmájer Péterrel szemben már a Zsidó Világkongresszus előtt bizalmatlansági indítványt adtak be. A Mazsihisz alapszabálya alapján ilyen esetben 15 napon belül rendkívüli ülést kell kiírni. Feldmájer elnök az alapszabály előírását úgy értelmezte, hogy a határidőn belül csak a dátumot kell kihirdetni, így május 26-ra hirdette meg a saját további sorsát meghatározó rendkívüli ülést. A Világkongresszus előtt, amelynek egyik alelnöki posztjáért Feldmájer is indult, így nem rendeződhettek a személye körüli viták.

Feldmájer az Indexnek azt állította, hogy csak néhány ember egyéni ambíciói állhatnak a lemondatását célzó beadvány mögött, pedig a belső elégedetlenség mértékét előrevetítette, hogy a budapesti hitközségek szervezetének csütörtöki ülésén is fő kérdéssé vált a Mazsihisz-elnök megítélése. Ott azt vetették a szemére, hogy a Világkongresszus előtt ő döntött arról, ki vehet részt az eseményen, a fővárosi zsidóság ezért alig képviseltethette magát.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40