Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Régen minden jobb volt!

2013.05.12. 08:31
„Hogy nehezen élünk, nincs pénzünk és öregek vagyunk, azt mindenki tudja.” Rendkívüli kongresszust tartott szombaton a Munkáspárt. Egy kör a szocialista szellem vasútján.

Kevés kellemesebb helyet találhatna az ember, ahol a pénteki buli fáradalmait kiheverheti, mint a Munkáspárt Baross utcai székháza. Itt tartotta reggel 10 órától a párt a 25., rendkívüli kongresszusát.

A nagy és ronda épület bejáratánál idősebb, általában vörös inges bácsik dohányoztak, mikor beléptünk, odabent pedig tündéri kommunista nénik kalauzoltak el minket az első emeleten levő díszterem felé. Odafönt a büféasztal mögött Munkáspárt feliratú kötyénben álló szimpatikus néni és a Republic nemrég elhunyt énekesének, Cipőnek állított emléktábla fogadott.

A díszteremben hatalmas vörös drapériák alatt egy nagy mozaikról integett és mosolygott Lenin az összegyűlteknek. Körülbelül 150-200 ember és idősekre jellemző parfümillatok töltötték meg a termet, az átlagéletkor hatvan körül lehetett. Feltűnően sokan viseltek vörös inget, és látszott, hogy mindenki igyekezett szép ruhába bújni az alkalomra.

A kongresszust a Republictól az Utánam srácok című szám nyitotta meg, amikor bevonult az elnökség, köztük Thürmer Gyula és egy Borisz Jelcin-hasonmás, akiket állva tapsolva köszöntöttek a küldöttek és a vendégek. A nyitóbeszédet a szigorú, de igazságosnak tűnő Karacs Lajosné alelnök nyitotta meg, külön köszöntve Cipő családját, akiket utána több percig szintén felállva tapsoltak a padsorokban.

Az alelnök asszony elmondta, hogy ezt a kongresszust ők igazából nem akarták megtartani, a hatalom kényszerítette rá őket azzal, hogy a Munkáspártnak nevet kell változtatnia. Ezt később fejtették ki bővebben, előbb egy-két technikai és napirendi szavazás következett, utána pedig Thürmer Gyula kiosztotta a Magyar Kommunista Munkáspárt Vörös Lobogója kitüntetéseket. Mint elmondta ezt az új kitüntetést „különleges harci feladatért” adja át az elnökség.

Elsőként posztumusz kitüntették Bódi László Cipőt, akinek a meghatódottságtól sírdogáló anyukája vehette át a díjat. Az elnök elmondta, hogy Cipő nemcsak párttagként, hanem költőként, zenészként és művészként is népszerűsítette azokat az eszméket, amiket ők is vallanak. Rajta kívül még négyen kapták meg a Vörös Lobogó érdemrendet, Kovács István elvtárs például azért, mert „kidolgozta és fejleszti a Munkáspárt egyik nagy kitörési lehetőségének stratégiáját: az internetet”.

A kitüntetett nagy öregek után következtek a fiatalok: három új tagkönyvet osztottak ki ünnepélyesen. Az elsőt egy szép öltönyben és vörös ingben lévő, 15 év körülinek kinéző, tüsire zselézett hajú fiú kapta. Kíváncsi lennék, hogy megmutatja-e majd az osztálytársainak, mindenesetre nagyon büszkén fotózkodott az elnökkel és új tagkönyvével Lenin képe alatt.

A kitüntetések és tagkönyvek után következett Thürmer Gyula közel másfél órás beszéde, amit azzal kezdett, hogy jó reggelt kívánt Lenin elvtársanak is, amit boldog taps követett. Ezután sokkal forradalmibb pozícióba helyezkedve elmondta, azért tartanak ma rendkívüli kongresszust, mert „a sok rohadt kapitalistának odafönt nincs más dolga, mint belerúgni a szocialista múltunkba”.

„Itt az ideje, hogy helyet cseréljünk! Meggyőződésem, hogy mi jobban tudnánk az országot irányítani, mint bárki más a parlamenti pártok közül” – jelentette ki magabiztosan. Vastaps. Azzal folytatta, hogy a parlament azt üzente nekik, hogy nem lehetnek kommunisták. Erre ők azt üzenik, hogy kommunisták voltak és maradnak a jövőben is, de készek megváltoztatni a nevüket, ahogy azt már megtették 1989-ben is, amikor MSZMP lettek, aztán 1993-ban, amikor felvették a Munkáspárt nevet, és 2005-ben, amikor felvették a kommunista nevet. Ezt fogják most újra elhagyni, amit egyhangúan elfogadott a tagság, így az új nevük Magyar Munkáspárt lesz. Ezután keményen bírálni kezdte a Fideszt, az MSZP-t és a többi „baloldali jelszavakkal dobálózó politikai söpredéket”.

„Lopják a mi ötleteinket, lopják a mi programjainkat, sőt mi több már a vörös ingünket is le akarják venni! De azért azt nem adjuk” – nyugtatott meg mindenkit az elnök. A végeláthatatlan tűnő beszédben végigvette a rendszerváltás óta eltelt kormányzati ciklusokat, kijelentette, hogy Horn Gyula nem volt Kádár János, és hogy Gyurcsány Ferenc követte el a legnagyobb szemétséget a szocializmus ellen, amikor nem vizsgálta ki Kádár sírjának meggyalázását.

„Ha rajtam és a Munkáspárton múlik lesz még Budapesten Kádár tér és Kádár-szobor is” – ígérte meg; nem mintha erre bármi esély is lenne az elkövetkező években. Ezután az Orbán-kormánynak kezdett bókolni az elnök, szerinte nem szabad elfelejteni, hogy sok jó tulajdonsága van a mostani Fidesznek, akiknek az MSZP csak pillanatnyi vetélytársa, a Munkáspárt viszont hosszú távú kihívást jelent. Szerinte egyébként Orbánék, az MSZP és mindenki más is a Munkáspárttól lopta az aláírásgyűjtés ötletét is, mert, amint ők meghirdették mindenki aláírásgyűjtésbe kezdett. Ekkor már egy órája beszélt Thürmer, de meglepően jól bírta mindenki, egyszer láttam csak az egyik elnökségi tagot az asztalra borulva pihenni pár percig.

Közel másfél óra után szót kaptak a küldöttek is, akik szigorúan öt percben szólalhattak föl, amit egy homokórával mértek. Rögtön az első hozzászóló azzal a meglepő fordulattal kezdte, hogy arra kell törekedniük, hogy eladhatóvá válhassanak a piacon. Szerinte a jobboldaliak autóra ragasztott Nagy Magyarország-matricáinak mintájára nekik Kádár- vagy Che Guevara-matricákkal kéne népszerűsíteni a pártot. Azzal folytatta, hogy bár nagyon népszerű, mégis sokan kifogásolták a párt lapjának a Szabadságnak sztálinos címlapját vagy az Észak-Koreát támogató cikkeket.

A következő felszólalót Pipis Gyulának hívták,  aki nem mondott említésre méltót, majd egy hadarós, de lelkes tag következett, aki kijelentette, hogy „megmutatják ennek a burzsoá tetű bandának”, hogy igenis sikert fognak elérni a választásokon, a kőbányai küldött pedig szintén biztosított mindenkit, hogy Kőbányán már elkezdték a 2014-es választásokra a felkészülést. Az utolsó felszólaló felidézte a  jó szombat esti pörköltözéseket „megfűszerezve a kommunista mozgalom legendás magyar és külföldi indulóival”. Ezután a lelkes és éhes élcsapat ebédszünetet kapott.

A büfében nem számítottam többre pár kemény pogácsánál és szendvicsnél, ehhez képest mindenféle virslis és halas tésztasalátákat, hideg zöldségleveseket és házi sütiket lehetett venni, az italpultnál pedig elkezdték mérni a pálinkát és a sört, igaz nem túl baráti áron, dehát a pártkasszának minden forint számít. Egy asztalnál kulcstartókat, kitűzőket és rengeteg remek gyufát lehetett kapni, vettem is gyorsan egy Kádár idején jobban éltünk feliratút.

A lelkes nyugdíjassereg még pogácsázott, amikor úgy döntöttem, hogy a kongresszus második felét nem várom meg, mert a vörös drapériától már káprázott a szemem. Az utcára lépve, amíg a Baross utcai McDonald's-ig jutottam, úgy éreztem magam, mintha éppen egy nagyon durva buliból jöttem volna ki, és míg én próbáltam lejönni az átható öregnéni-parfümszagról, addig a pártszékházban tovább robogott a szocialista szellem vasútja.