Kivonultak Navracsics beszédéről a német diákok

„Rendezvényünket sajnálatos módon beárnyékolja egy udvariatlan, politikailag irányított akció, melyet egyes germán nyelvcsaládhoz tartozó hallgatói szervezet próbált megvalósítani” – írja beszámolójában Nagy Dávid, a HÖOK elnöke. A külföldi tiltakozásra szombaton derült fényt.

Kivonultak a német nyelvű delegációk Navracsics Tibor beszédéről az Európai Hallgatói Unió (ESU) budapesti közgyűlésén áprilisban. A német, osztrák és svájci delegációk a kormány antidemokratikus intézkedései ellen tiltakoztak, az általuk beterjesztett indítványt a közgyűlés leszavazta.

A HÖOK szombaton tartott közgyűlést Székesfehérváron, itt derült fény a konfliktusra, melyre még április 23-án került sor. Az ESU közgyűléséről beszámolt a hirado.hu és az MNO is, de a delegációk kivonulását nem említették meg.

„Rendezvényünket sajnálatos módon beárnyékolja egy udvariatlan, politikailag irányított akció, melyet egyes germán nyelvcsaládhoz tartozó hallgatói szervezet próbált (sic!) megvalósítani” – írja beszámolójában (pdf) Nagy Dávid, a HÖOK elnöke. Nagy beszámolója szerint „vállaltan baloldali nézeteket valló” szervezetek egy csoportja „látványosan kivonult” a miniszterelnök-helyettes beszéde alatt. „Talán még felháborítóbb, hogy a szervezetek olyan indítvánnyal éltek volna, amely a magyar kormányt bírálta” – folytatja az elnök. Végül aztán minden jóra fordult: „Szerencsére külügyi képviselőink kiválóan kezelték a helyzetet és a kéretlen „segítséget” nem csak visszautasították, de azt nagy többséggel az ESU közgyűlése is leszavazta”.

„Megsértve érzem magam” – mondta Nagy Dávid szombaton, akit továbbra is szigorúan Elnök Úrnak szólít mindenki. Nem csak Nagy, hanem Kiss Dávid, társadalmi kapcsolatokért felelős elnökségi tag is zokon vette a kormányellenes akciót: „ezzel a HÖOK-ot, a házigazda szervezetet sértették meg” – mondta. Kiss a beszámolójában hangsúlyozta, hogy a „HÖOK-ot teljes mértékben megkerülve” terjesztették elő az indítványt a külföldi szervezetek, a problémákat pontatlanul társították az oktatásügyhöz.

Arra a kérdésre, hogy miért tiltakoztak a német, osztrák és svájci diákszervezetek, a HÖOK elnöke azt mondta, hogy „valószínűleg a negyedik alaptörvény-módosítás miatt”. A külföldi szervezetek által beterjesztett javaslatot sem ő, sem Kiss Dávid nem olvasta, ezért nincsenek tisztában a tartalmával. A javaslatot az ESU közgyűlése nagy többséggel szavazta le, így az Európai Hallgatói Unió hivatalosan nem ítélte el a magyar kormányt.

Jogi értelemben siker

„Ha valaki kritikát fogalmazott és fogalmaz meg a kormányzat oktatáspolitikájával szemben Magyarországon az a HÖOK, de ezt kulturáltan, a megfelelő időben és helyen, az oktatási vonatkozásoknál maradva tesszük”, fogalmazott Nagy Dávid, vélhetően azokra a hajtűkanyarokra utalva, melyeket a kormánnyal való tárgyalássorozatban tettek.

Idén februárban például „gyáva és hazug” lépésnek tartották a hallgatói szerződés alaptörvénybe foglalását, szerintük erről nem volt szó, a kormány további tárgyalásokat ígért. Áprilisban mégis megállapodott a HÖOK és a kormány a hallgatói szerződés helyébe lépő nyilatkozatról. Kiss Dávid HÖOK elnökségi tag ezt kifejezett sikerként értékelte beszámolójában: „e téren sikerrel jártunk: jogi értelemben a szerződés megszűnt, helyette egyoldalú nyilatkozatot kell aláírnia a támogatott hallgatónak.”

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34