Bűnösnek vallotta magát a soproni lövöldöző

Bűnösnek vallotta magát a tavaly ápriisi soproni kettős gyilkosság elsőrendű vádlottja a Győri Törvényszéken kedden kezdődött büntetőperben.

Az ügyészség szerint T. Attila ölte meg a két embert az Anger-réti lövészklubban. A tárgyaláson az ügyész kérdésére azt mondta, "megbántam nagyon, bűnösnk érzem magam, vállalom a következményeket". Arra, hogy miért vett részt a cselekményben, nem tudott választ adni.

Az elsőrendű vádlott elmondta, társának, V. Roland másodrendű vádlottnak kaszinószenvedélye miatt kellett a korábban betörésből, rablásból szerzett pénz, de arról fogalma sem volt, mihez akar aférfi fegyvereket szerezni.

T. Attila azt hangoztatta a bíróság előtt, hogy a bűncselekményeket kiötlő V. Roland két héttel a gyilkosság előtt azt mondta két társának, ha elhozzák a fegyvereket és a szerinte több száz ezer forintot a lőtérről, "úgy lesz biztonságos, ha lelőjük a vezetőt".

Az elsőrendű vádlott vallomása szerint azért tüzelt újra a már földön fekvő lőtérvezetőre, mert társa mondta, lőjön még, mert az áldozat még nem halt meg. A zsákmány összerámolásakor belépő egyleti taghoz pedig úgy küldte ki V. Roland, hogy abból úgy értette: őt is meg kell ölnie.

Mint mondta, valóban kijelentette kihallgatása során, hogy azért szállt be a bűncselekményekbe, mert így nem lesz sablonos az élete, valami "újdonságot" csinál, de ezt már messze nem gondolja így.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08