Deutsch lehet Szalai Annamária utódja?

Az origo.hu információja szerint Deutsch Tamás lett a favorit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) élén Szalai Annamária halála miatt megüresedett posztra. Állítólag az EP-képviselőnek nemcsak a pártban, hanem szakmai berkekben is vannak támogatói.

Eddig a médiatanács egyik tagját, Koltay Andrást, valamint az MTVA vezetőjét, Böröcz Istvánt tartották esélyesnek, de felmerült még Kalmár István, a Posta volt vezérigazgatójának neve is.

Navracsics Tibor miniszter nemrég több ügyben is kikérte az Alkotmánybíróság véleményét: többek között arról, hogy a Posta vezetésében eltöltött évek beszámíthatóak-e a médiahatóság elnökségének betöltésének feltételeként, illetve az országgyűlési képviselőség vagy a médiaszakbizottságban való részvétel beszámítható-e. Az Index információi szerint közigazgatási és igazságügyi miniszter kifejezetten Orbán Viktor kérésére tette fel a kérdéseket az Ab-nak.

A kérdésfeltevés alapján megindultak a találgatások, vajon konkrét személyekre gondoltak-e Navracsicsék, és ha igen, kikre. Deutsch neve bizonyos körökben szóba került, de az Indexnek nyilatkozó fideszes politikusok szerint – ismerve a médiatörvényt, és a médiahatóság megalakítása után kialakult nemzetközi véleményeket – nem tartják valószínűnek, hogy egy gyakorló pártpolitikus kerüljön erre a posztra.

Egyelőre mindenki csak találgat a poszt várományosáról, de kormányközei körökből úgy tudjuk, eddig arról volt szó, hogy kizárólag Orbán Viktor kezében van a döntés, a kinevezéssel a miniszterelnök pedig mindenképp meg kívánja várni az Ab állásfoglalását. Hogy utóbbira mikor kerül sor, egyelőre nem tudni.

A jelölési folyamatban résztvevő forrásunk elismerte, valóban felmerült Deutsch neve is. A Fideszben azonban nincs nagy izgalom a jelölések körül, mindenki a miniszterelnök megnyilatkozására vár, (média)szakmai körökben pedig leginkább az az egyetlen elvárás, hogy ne Böröcz kapja a posztot.

Deutsch Tamást egyelőre nem sikerült elérnünk.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59