Bajnai Gordon szerint annak kell vezetni az ellenzéki összefogást, aki legalább három kritériumnak megfelel: képes összefogni egy nagyon széles választói csoportot, kihívója lehet Orbán Viktornak, és garanciát jelent a jó kormányzásra. Az Együtt-PM vezetője erről a Népszavának beszélt.
Bajnai szerint a trafikügylet „csakis a miniszterelnök jóváhagyásával történhet, még akkor is, ha később Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban azt állítja, hogy ő majd igazságot szolgáltat húsz trafikosnak”.
Arról is beszélt, hogy amikor átadta a kormányzást 2010-ben, minden mutató jobb volt, mint ma. ”Mindez egy valódi nemzetközi válság után, amit a mi kormányunk sikerrel kezelt. Ma viszont egy házilag gyártott válság van, amelyet a választott kormány csinált a magyar polgároknak. Ez azonban sokkal mélyebb, mint az, amivel 2009-10-ben szembe kellett nézni” – mondta Bajnai a Népszavának.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon