Kornélia
-1 °C
15 °C

Méhtámadás: alig tudták kiszabadítani az áldozatot

MTI/Index
2013.05.16. 20:49 Módosítva: 2013.05.16. 21:02

A mentők sem tudták megközelíteni azt az embert, akit egy méhraj támadott meg csütörtökön a Zala megyei Vasboldogasszonyban - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A mentőszolgálat a tűzoltók segítségét kérte, mert a megtámadott embert több száz csípés érte, de a méhek miatt nem tudtak neki segítséget nyújtani.

A helyszínre a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók vonultak ki, de kiérkezésük előtt nem sokkal egy helyben lakó méhész kimentette a bajbajutottat. A sérültet a mentők végül kórházba tudták szállítani. Az Index úgy tudja, a férfit legalább háromszáz helyen megcsípték a méhek. Állapotáról a kórház nem adott felvilágosítást.

Nem ritka a hasonló eset. Tavaly áprilisban méhek támadtak rá egy tanösvényt bejáró több száz fős csoportra Nagylóknál. A mentők 18 gyereket és felnőttet szállítottak kórházba, hat beteg állapota súlyos volt. Volt olyan kislány, akin szinte megszámolni sem lehet a csípéseket.

Szakértők azt a nehezen követhető tanácsot adják, hogy méhtámadáskor ne hadonásszunk. Ha pedig előre tudjuk, hogy olyan helyre megyünk, ahol méhek támadhatnak ránk, legyen nálunk kálcium.