Kétmillióan nem szavaznának jövőre

2013.05.16. 11:01

Az Ipsos kutatása szerint a biztos szavazó pártválasztók 48 százaléka szavazna a kormánypártra, nagyjából feleennyien az MSZP-re, 14 százalék a Jobbikra, 7 százalék az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetségre. Az LMP-re két százalék, a DK-ra egy százalék szavazna, így ők bőven kiesnének a parlamentből.

A kutatás alapján az embereket politikailag nem mozgatták meg az elmúlt hetek botrányai. „Hiába forrong a közélet, a trafikbotrány, az ellenzéki pártok együttműködésének új alapokra helyezése nem hozott új szavazókat egyik pártnak sem, és a közhangulat mutatói is keveset módosultak” – írja a jelentés.

Az ország lakosságának 67 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok, száz emberből csak huszonhat látja pozitívan a jövőt.

Körülbelül kétmillió (egyébként választásra jogosult) ember nem fog szavazni 2014-ben, nagy többségük már 2010-ben sem szavazott. Ők sokkal pesszimistábbak is az átlagnál: 83 százalékuk szerint rossz irányba mennek a dolgok és kormányváltás is szükséges. Általában harminc év alattiak, alsóközép státuszúak, keveset keresnek vagy munkanélküliek és falvakban élnek. Másik körülbelül kétmillió embernek nincs határozott pártpreferenciája, de nem zárkózik el határozottan a szavazástól.