Piramisjáték-gyanú a szegedi HÖK-ben

Tíz százalékot kellett visszafizetniük a szegedi egyetemistáknak a hallgatói önkormányzattól kapott fizetésből, írja a csütörtöki HVG.

A HVG-hez került hangfelvételen Mechler Ákos, a szegedi bölcsészkar 2010/2011-es elnöke győzköd két filmklubos diákot, hogy lépjenek be a Dél-alföldi Hallgatói Mozgalom Egyesületbe. Ha belépnek, fizetést kapnak a HÖK-től, ennek tíz százalékát kell „felfelé” befizetni. Mechler arra is buzdítja a két hallgatót, hogy szervezzenek be „maguk alá” öt-öt diákot.

Az egyik diák rákérdezett, hogy mi lesz, ha mégsem akar tag lenni. „Akkor nem tudod a filmklubot tovább csinálni. Hiába, én ezzel nem tudok mit csinálni, ez így lesz” – nyomatékosította Mechler a belépés szükségességét.

A lap szerint az egyesület kötődik Török Márk, legendássá vált szegedi HÖK-elnökhöz is, akinek a HVG szerint a város szinte minden intézményében vannak HÖK-ös barátai. A városi tévé vezetője, a Szegedi Törvényszék sajtósa és a városban szórakozóhelyet üzemeltető cég felügyelőbizottságának egyik tagja is volt HÖK-ös.

Török Márk egyébként megbocsátó vezető: „a hallgatókat hibáikkal együtt szeretem”, nyilatkozta a delmagyar.hu-nak. Ő volt az is, aki egyetemi HÖK elnökként jelölte saját magát a bölcsészkar HÖK-elnökévé, majd „Török Márk a jelölést elfogadta”.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34