Mutyigyározás miatt perli Vágó Gábort a Közgép

Mikroblogján Vágó Gábor LMP-s képviselő arról írt, mentelmi joga felfüggesztését kérték. Az Index megkeresésére a politikus elmondta, a Közgép Zrt. perli becsületsértés miatt, és ebben az ügyben kérik képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. Mint ismeretes, 2012. július 11-én – az akkor még egységes – LMP politikusai és aktivistái a Közgép Zrt. XXIII. kerületi székháza elé láncolták magukat. "Itt tűnik el a pénzed", "Mutyigyár", "A Közgép mindent visz", "Innen irányítják az országot" – feliratú táblákkal demonstráltak.

Az ügyben szabálysértési eljárás is indult, melynek eredményeként a résztvevőket a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.

Jávor Benedek, az LMP akkori frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".

A pénbírság után azonban a Közgép nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt több aktivista ellen külön is feljelentést tett. Vágó Gábor ellen azért, mert a láncolós akció során egy "Mutyigyár" feliratú táblát tartott maga elé. A politikus az Indexnek úgy fogalmazott, „nem a Közgép becsületét sértettem, hanem a közpénz becsületéért álltam ki″.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34