Rafael
19 °C
33 °C

Portik egy szoliban tudta meg, hogy Prisztás halott

2013.05.17. 15:14
Jórészt vallomásokra épül a Portik Tamás ellen felhozott vád, miszerint ő "rendelte meg" 1996-ban Prisztás József vállalkozó meggyilkolását egy ingatlanvita miatt. Az az ember, aki a vád szerint a gyilkosság helyszínére csalta Prisztást, a rendőrségen többször Portik ellen vallott, ám később visszavonta vallomásait.

Ártatlannak tartja magát és tagadja, hogy felbujtó lett volna Prisztás József meggyilkolásában Portik Tamás. Az Energol Rt. egykori vezetője az elsőrendű vádlott az 1996 november elsején elkövetett gyilkosságban, a vádhatóság azzal gyanúsítja, hogy ő "rendelte meg" az éjszakai életben befolyásos vállalkozóként ismert Prisztás meggyilkolását. A vádirat szerint Prisztást a harmadrendű vádlott, F. Ferenc csalta az óbudai Ladik utcába egy ingatlan-adásvétel ürügyén, majd Portik akkori sofőr-testőre, az ügy másodrendű vádlottja, H. István lőtte közvetlen közelről fejbe, amikor éppen beszállt a terepjárójába.

A pénteki tárgyalás komoly biztosítás mellett zajlott, a Markó utca egy részét rendőrök lepték el, a bíróság épületében a Terrorelhárító Központ (TEK) civil ruhás munkatársait lehetett látni, de a hallgatóság soraiban az éjszakai élet egy-egy ismert alakja is feltűnt. Volt, aki közülük köszönt Portiknak és H. Istvánnak. Portik barna zakóban, ingben jelent meg, végig nyugodt volt, a vádiratot szorongatva és arra jegyzetelve hallgatta végig, ahogy az ügyész felolvasta a vádiratot.

Ingatlanok miatt halt meg

Eszerint Portik azért ölette meg Prisztást, mert olyan ingatlanon vitatkoztak össze, amelyeket Lakatos András (Kisbandi) kínált fel fedezetül külön-külön nekik egy tartozás fejében, amit aztán nem rendezett. Miután Kisbandi lelépett az országból, a két hitelező, azaz Portik és Prisztás összekapott az ingatlanokon. Ekkor döntötte el az akkor az Energol egyik vezetőjeként ismert, az éjszakai életben már befolyásos vállalkozó, hogy megöleti riválisát.

Bár Portik az első tárgyaláson nem tett vallomást, megjegyzéseket azért fűzött a vádirathoz. Szerinte a vád teljesen abszurd, mert ő egyrészt nem ismerte személyesen Prisztást, másrészt egy forint haszna sem származott a halálából.

Ellenben utalt arra, hogy voltak, akik Prisztás halálából profitáltak. Noha nem mondta ki, de vélhetően arra a H. Istvánra gondolt, aki Prisztás halála után a meggyilkolt vállalkozó élettársával közösen átvette az elhunyt érdekeltségeit és rendelkezett annak vagyonával, és aki információnk szerint az egyik védett tanú is jelenleg az ügyben. Portik szerint az sem igaz, hogy ő az éjszakai élet befolyásos alakja lett volna, ahogy azt a vádirat állítja, sőt azt is mondta, hogy soha nem volt büntetve sem.  Arról is szólt, hogy ő "napi politikai csatározások eszköze" lett, és "mindenféle politikai koncepció érdekében" el kell eltűrnie, hogy a nevét, a családját tönkreteszik. Szerinte az események kronológiai sorrendje miatt sem áll meg a vád, amit lejáratásnak tart.

A másodrendű vádlott, H. István sem kívánt vallomást tenni, de a bíró felolvasta a rendőrségen tett vallomását. Eszerint a szakács végzettségű H. István még kidobóként dolgozott a kilencvenes évek elején, amikor az egyik szórakozóhelyen megismerte Portikot.

Évekkel később találkoztak, ekkor már Portik tehetős volt és kérte, legyen a sofőrje, valamint lássa el a védelmét. H István azt állította vallomásában, hogy nem tudta, mivel foglalkozott Portik, akire amolyan üzletemberként tekintett, arról sem tudott, kikkel tárgyalt, mert ezekbe a megbeszélésekbe nem vonta be főnöke.

A szolárium titka

H. István tagadta, hogy ő ölte volna meg Prisztást, a gyilkosságról viszont a vallomása szerint akkor értesült, amikor Portikot felhívta valaki és közölte vele a hírt. Ekkor H. István állítása szerint ő és Portik éppen egy szoláriumszalonban volt, ahová gyakran mentek. Később – állította H. István a rendőröknek tett vallomásában – már nem dolgozott Portiknak, kapcsolatuk ellaposodott, legutóbb a Váci utcában látta, akkor ugyan köszöntek egymásnak, de ennyi.

A harmadrendű vádlott, F. Ferenc sem kívánt most vallomást tenni, viszont felolvasta a bíró a rendőrségen, különböző időpontokban tett vallomásait. Ezeket F. Ferenc tavaly novemberben visszavonta, mondván, hogy a rendőrök kényszerítették, ezért vallott így. Itt érdemes egy pillanatra megállni: a vádirat szerint F. Ferenc szerepe az volt, hogy a gyilkosság helyszínére csalja Prisztást, ezért az ügyészek szerint később éveken át havi félmillió forintot kapott Portiktól, "hallgatási pénzként."

F. Ferenc a vádirat szerint azért segített Portiknak, mert milliókkal tartozott Prisztásnak. A vádirat szerint a gyilkosság koronatanújának is tekinthető F. Ferenc 1996-ban szándékosan téves személyleírást adott a gyilkosról, azaz H. Istvánról.

A már elfogása után, 2012-ben született rendőrségi vallomásaiban, melyeket később F. Ferenc visszavont, a férfi elismerte, hogy valóban tartozásai voltak Prisztás felé. Azt is elismerte, hogy a vállalkozó halála után ezekből a pénzekből csak 300 ezer forintot adott meg az áldozat élettársának, méghozzá azon a H. Istvánon keresztül, aki Prisztás bizalmasa volt, s aki később az áldozat élettársával együtt "örökölte" az elhunyt vagyonát.

A megfélemlített ember története

Ugyanakkor F. Ferenc szerint a tudtán kívül segédkezett a gyilkosságban. Saját elmondása szerint Portik beszélni akart Prisztással, s arra kérte F. Ferencet hogy mondja meg majd neki, ha tudja, mikor és hol fog találkozni vele. F. Ferenc a gyilkosság előtt felhívta és jelezte neki, hol és mikor lesz együtt Prisztással.

A történet innentől kezdve ismert: Prisztást lelőtték, F. Ferenc pedig saját bevallása szerint ekkor jött rá, mi volt a szerepe mindebben. Ezután – állította vallomásában – félelemből nem merte elmondani a rendőröknek mindazt, amit tud. Ráadásul azt is állította, hogy Téboly nevű kávézójában Portik – két másik férfi társaságában – egy pisztolyt szorított a halántékához és megfenyegette őt a gyilkosság után, értésére adva, hogy tartania kell a száját. Ezután egy fekete BMW is körözött esténként a kávézó előtt.

A nyolcvanas évek elején F. Ferenc egyébként lopás miatt börtönben ült Sándorházán, ugyanott, ahol Radnai László és Drobilich Gábor is, bár állítása szerint nem ismerte igazán őket. Prisztással üzleti kapcsolatban állt, lányokat közvetített ki neki, de a vállalkozó meggyilkolása után állítása szerint kiszállt az éjszakából, méghozzá amiatt, mert félt.

Kérdés, mit kezd ezekkel a vallomásokkal a bíróság, merthogy ezeket F. Ferenc visszavonta – erre egyébként Portik Tamás is utalt az első tárgyalási napon, bírálva a rendőröket, akik szerinte vele és vádlott társaival szemben is fizikai-pszichikai kényszert alkalmaztak. A vádlottak közül ma F. Ferenc tűnt egyébként a leginkább megtörtnek, a rendőrségen tett, majd visszavont vallomásait leszegett fejjel hallgatta. F. azt állította, hogy egy magas beosztású rendőr megüzente neki, hogy ha nem vall Portikra, a börtönben fog "megrohadni".

A tárgyaláson megjelent Portik Tamás anyósa, valamint Kármán Irén dokumentumfilmes is, akit még 2007-ben vertek meg máig tisztázatlan körülmények között, nem sokkal azután, hogy Portik Tamással megismerkedett és jó viszonyba került.