Ottfelejtett irata buktatta le a béna rablót

Két óra alatt elfogták a rendőrök azt a nőt, aki május 16-án megvert és kirabolt egy idős asszonyt, a főváros XXI. kerületében, mert a támadó a dulakodás közben elvesztette egyik személyes iratát, értesült  a HavariaPress.

Május 16-án reggel azzal az indokkal jutott be egy idős asszony XXI. kerületi lakásába egy nő, hogy üzenetet akar hagyni az egyik szomszédak. Mikor a 82 éves asszony beengedte, a nő bezárta az ajtót, és rátámadt a tulajdonosra, megverte, majd különböző értékeket vitt el a lakásból. A támadás során az idős nő könnyebben sérült. A dulakodás során a rablónő elhagyta egyik iratát, így a rendőrök 2 órával később el is fogták és előállították.

A nő kihallgatása során több korábbi rablást is beismert, amit a IV. és a XIII. kerületben követett el. Mindkét esetben idős asszonyokra támadt, akiket brutálisan összevert. A rendőrség a 32 éves budapesti nőt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amiről vasárnap dönt a bíróság. Az ügyben rablás miatt indult eljárás.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59