no

Itt Nemzeti Dohánymaffia Működik

2013.05.21. 20:54

Dorosz Dávid és Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) két képviselője egy „Itt Nemzeti Dohánymaffia Működik″ feliratú molinót vitt a Parlament üléstermének közepére, miután az Országgyűlés szavazott a trafiktörvény módosításáról. A módosítás tíz százalékra emelte a dohánykiskereskedők árrését, engedélyezte a jégkrém és fagylalt árusítását a dohányboltokban, és feljogosította az államot, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-n keresztül gyakorolhassa az árusítási jogosultságot az eredményes pályázatig, ha egy településen eredménytelen volt a koncessziós pályázat vagy megszűnt a trafik.

4
Fotó: Járdány Bence / PM

A molinót a szavazás után vitte az ülésterem közepére a két PM-es képviselő. Az ülést vezető Latorcai János felhívta a figyelmüket, hogy magatartásuk súlyosan sérti az Országgyűlés tekintélyét, ezért szankcióval sújthatják őket. Kövér László házelnök két hete összesen 235 ezer forint pénzbírságot szabott ki a PM két képviselőjére, Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre, mert egy „Loptok, csaltok hazudtok!″ feliratú táblával tiltakoztak az ülésteremben a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása elleni tiltakozásul. Szilágyi Péter azért kapta a parlament történének legnagyobb, 185 520 forintos büntetését, mert Kövér szerint „a Ház jegyzőjeként nagyobb felelősséggel tartozik″.

2
Fotó: Járdány Bence / PM

A parlament az országgyűlési törvény január 1-jei hatálybalépése óta március végén élt először a büntetéskiszabás lehetőségével. Ekkor szintén a házelnök javaslatára a szocialista Szanyi Tibort büntették bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, amiért egy héttel korábban bemutatott a Jobbik-frakciónak.