Elismerte tettét a ketrecharcos gyilkosa

Elismerte felelősségét a Pécsi Törvényszéken kezdődött büntetőperben az a férfi, aki késsel szíven szúrta egy bár biztonsági őrét tavaly nyáron. F. László 2012. augusztus 18-án a pécsi Maxi Clubban a 21 éves Böröcz Dánielt, a PVSK dzsúdósát, a Pécsi Küzdősport Egyesület versenyzőjét szúrta le, aki ketrecharcosként is ismert volt.

F. László azt állította, hogy a szórakozóhelyen nem akarták kiszolgálni, a biztonsági őr pedig többször bántalmazta is őt. A vádirat szerint a két férfi többször is egymásnak esett. Ugyan a vendégeknek többször sikerült kibékíteni őket, F. László elővette tőrkését és a bárszékkel védekező biztonsági őrt szíven szúrta.

A fiatalember a helyszínen életét vesztette. Gyilkosa elmenekült, ismerőse és annak rokona segítségével négy napig bujkált a hatóságok elől. Végül a Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el egy pécsi kertvárosi lakásban.

Az ügyészség emberöléssel vádolja a 42 éves, testi sértés, orgazdaság és egyebek mellett bélyeghamisítás miatt már többször büntetett, nagykozári férfit.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57