Bencsik: A nagybirtokrendszer konzerválása ellentétes a józan ésszel

Miután a földforgalmi törvény vitája továbbra is folyik a parlamentben, de a Ház Mezőgazdasági Bizottsága szerdán elkaszálta a fideszes Ángyán József és Bencsik János törvénymódosítási javaslatát, utóbbi a Facebookon fejezte ki elégedetlenségét a bizottság indítványával kapcsolatban.

Bencsik János szerint az új indítvány „szélesre tárja a társas vállalkozások számára épített kiskapukat, s tulajdonképp megszünteti az eddig is csak virtuálisan létező felső birtokkorlátot. Ennek következtében immáron semmi akadálya nem lesz annak, hogy a durva tőkeérdekek felül írják a vidéken élők megmaradáshoz való jogát.

A nagybirtok-rendszer konzerválása és megerősítése fenntarthatósági szempontból is sérülékennyé teszi az országot. Ez az irány ellentétesnek mondható a Nemzeti Vidékstratégiával, a Nemzeti Energiastratégiával, továbbá a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Stratégával, s leginkább a józan ésszel és az egészséges életösztönnel” – írta a képviselő a közösségi oldalon közzétett üzenetében.

A földforgalmi törvény ügyében legutóbb április 22-én folytatott vitát az Országgyűlés, a Budai Gyula interpellációjáról szóló szavazás azonban elmaradt, mivel a túl sok büfében tartózkodó kormánypárti képviselő hiányában a Ház nem volt határozatképes.

A trafikok árrését sem növelte volna

Az Országgyűlés kedden fogadta el azt a módosító javaslatot, amely a korábbiakhoz képest magasabb, 10 százalékos árrést biztosít a dohánytermék-kiskereskedőknek. Bencsik János tartózkodott a szavazazásnál, Ángyán József, Pesti Imre és László Tamás fideszes képviselők pedig nemmel szavaztak – utóbbi kettő állítása szerint tévedésből.

Bencsik a Facebookon úgy magyarázta döntését, hogy ő meggyőződésből tudta támogatni a „trafiktörvény” – így idézőjelben – eredeti célját, miszerint egészség- és gyermekvédelmi szempontokra tekintettel csak elkülönített kereskedelmi egységekben lehessen cigarettát vásárolni. És még a menet közben érkező, a tevékenységi kör bővítésére vonatkozó javaslatokkal sem volt komolyabb baja – mondjuk szerinte az alkoholárusítás már az eredeti koncepción való túlterjeszkedést jelzi.

Bencsik szerint az igazi probléma az árrés menetközbeni megemelésével van, ami „alapjaiban írja felül a fairplay szellemiségét”. A képviselő plasztikus hasonlata szerint ez olyan, mintha egy focibajnokságon a kiírás után „a tizenegyespont és a tizenhatosvonal közé vizesárkot telepítenének, de csak a vendégcsapat kapuja előtt”. Bencsik a fagylaltárusítás beköltöztetését a gyerekek elől elzárni akart dohánytermékek mellé egyenesen mókásnak nevezi.

A tervezet bővítette a trafikokban árusítható termékek körét is, lehetővé téve, hogy a trafikokban jégkrémet és fagylaltot is árulhassanak. A tavaly szeptemberben elfogadott trafiktörvény alapján a dohányboltokban a dohánytermékeken kívül mást nem lehetett volna kapni. A parlament decemberben a lottó és a sorsjegy, februárban a szeszes italok, kávé, üdítő és újság árusítását is engedélyezte.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57