Rudolf
2 °C
13 °C

Július 6-án lesz a melegfelvonulás

2013.05.23. 18:01

Idén július 6-án délután rendezik meg a Budapest Pride-ot, a program fél négyes gyülekezővel indul a Hősök terénél. A felvonulás 6 óráig tart a szervezők zenével, kamionokkal, zászlókkal és lufikkal készülnek. Utána fél 9-ig piknik, beszédek és civil falu várja az érdeklődőket az Olimpia Parkban.

A felvonulás előtt szokás szerint egy egyhetes, kulturális és közösségi programokat kínáló fesztivált rendeznek, ez idén június 30. és július 7. között várja az érdeklődőket. „Hisszük, hogy a jelenlegi politikai és társadalmi kontextusban elengedhetetlen a szolidaritás, az egymásért és másokért való aktív kiállás – ez fesztiválunk üzenete 2013-ban. A mi szabadságunk a te szabadságod is!″ – áll a program beharangozójában, melyre melegeket és nem melegeket egyaránt várnak a szervezők.

Mint megírtuk, idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem próbálja meg a közlekedés akadályoztatására hivatkozva betiltani a rendőrség a Meleg Méltóság menetét. A tiltást a korábbi években mindig hatályon kívül helyezte a Fővárosi Tanács, ezzel biztosítva a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek és támogatóik gyülekezési jogát.

Tavalyi videóriportunkból kiderül, miért jár a Prezi.com vezérigazgatója a Pride-ra, és az is, hogy az ellentüntetők is jól szoktak szórakozni. Bár a tavalyi felvonulás békésen zajlott, többek között a fekete ruhás ellentüntetők bekiabálásairól részletesen olvashat itt.

A régióban sem a hatóságok packázása, sem az agresszív ellentüntetés nem egyedi: Ukrajnában pont most tiltották be az első Gay Pride-ot, múlt héten pedig ellentüntetők vertek szét egy grúz és egy orosz felvonulást. A szigorúan név nélkül nyilatkozó ukrán szervezők elmondták: aktivistáik meg fogják találni a módját, hogy kifejezzék a tiltakozásukat az emberi jogok elnyomásával kapcsolatban.

A kijevi tüntetést letiltó hatóságok egyébként azzal védekeztek, hogy minden aznapra eső felvonulást betiltottak, kivéve a Kijev-napi hivatalos ünnepséget. Mint elmondták: muszáj volt megtenniük „a szükséges lépéseket, hogy biztosítsák a közrendet és megvédjék az emberek életét és biztonságát″.

A Budapest Pride 2013-as programja:

  • 15:30 - 16:00: Gyülekezés az Andrássy út/ Hősök tere találkozásánál
  • 16:00: Indulás
  • 16:00 - 18:00: Felvonulás
  • 18:00 - 20:30: Piknik, beszédek, fellépők, civil falu az Olimpia Parkban (5. kerület)